Afrikai egészségügyet és Indiába küldött magyar betegeket szeretne Márki-Zay - videók

Vágólapra másolva!
Az elmúlt hónapokban Márki-Zay Péter sorra tette a szürreális megjegyzéseket az egészségüggyel kapcsolatban. Kiderült, hogy tömegesen záratna be szülészeti és sürgősségi osztályokat, a 2010 előtti baloldali kormányok gyakorlatához hasonlóan megint fizetőssé tenné az egészségügyi szolgáltatásokat, magánkézbe adná a kórházakat és a rendelőintézeteket. Eközben olyan nevetséges megjegyzéseket is tesz, miszerint a fizetős egészségügyben fűszoknyás lányok szolgálnának fel mojitót, illetve hogy a szemműtéteket Indiában kellene elvégezni.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hetekben Márki-Zay Péter, Gyurcsány jelöltje napi rendszerességgel beszélt az egészségügyről, egyre nagyobb képtelenségeket. Nézzük a részleteket!

Márki-Zay azt akarja, hogy pénzért versenyezzenek az egészségügyben

- mondta korábban Márki-Zay Péter baloldali listavezető egészségügyi terveiről. Az egy másik kérdés, hogy természetesen nem a biztosítást kell magánosítani. Azt mondta, egybiztosítós rendszert akarna ugyan, de

- mondta Márki-Zay.

Fűszoknyás lányok és az afrikai egészségügy mint példa

Márki Zay arról is beszélt, hogy szerinte az egészségügy üzlet.

Őszintén szólva én nyugodtabb vagyok, ha az egészségügy üzlet, minthogyha nem üzlet. Mert ahol nem üzlet, ott tönkrementek - mondta, és Afrikát hozta fel példának.

- tette hozzá. Szerinte ahol fizetős egészségügyet vezettek be, ott viszont jól működött.

Gyurcsány jelöltje arról is beszélt, hogy

Márki-Zay Péter Monoron pedig elmondta:

ezzel a baloldali politikus megerősítette, hogy privatizálná a kórházakat.

mondta a baloldal miniszterelnök-jelöltje 2020 őszén a Gellért Szállóban elhangzott beszédében. A baloldali politikus azért a két eszközért – kórházi napidíj és vizitdíj – lelkesedik, amelyet végül a Fidesz által kezdeményezett népszavazás nyomán volt kénytelen eltörölni a Gyurcsány-kormány 2008-ban.

„Emlékeznek még arra, amikor a Gyurcsány-kormány megbuktatásában az egyik jelentős lépés a Fidesz részéről, az egy (...) adózási kérdésben kiírt népszavazás volt, amit az akkori Alkotmánybíróság (AB) átengedett egészen furcsa és meglepő módon. Ugye, ilyet kultúrországokban nem lehet" – fogalmazott korábban Gyurcsány jelöltje.

– jelentette ki Márki-Zay tavaly ősszel, megdöbbentő mondatát többen is szemlézték (például itt és itt). A baloldal miniszterelnök-jelöltje ezt annak kapcsán mondta, hogy támogatja az egészségügyi intézmények centralizálását, így kormányra kerülve számos vidéki településen építené le az egészségügyi ellátórendszer különböző elemeit.

Végül pedig azt is megtudhattuk a baloldali jelölttől:

- minderről Márki-Zay Péter baloldali listavezető beszélt még 2021. december 15-én egy fórumon. Szerinte Indiában népbetegség, az ottani orvosok naponta csinálnak százas sávban ilyen műtéteket, nagy rutinjuk van, profin megcsinálják, olcsón.

Inkább menjen Indiába olyanhoz, ahol sokszor csinálja - tette hozzá. - Önöknek, hogyha egy profi, speciális beavatkozásra van szüksége, oda kell menjenek, ahol azok az emberek és feltételek adottak, akik ezt meg tudják csinálni a legjobb módon. Én azt gondolom például, ha már szemészetet mondtam, a legtöbb szemészeti beavatkozás az nem egy sürgősségi beavatkozás, menjenek oda, ahol a profik vannak, emeljék el, menjen oda, ahol MRI van - mondta Márki-Zay.

Márki-Zay csak arról nem beszélt, hogy

az Egyesült Államokban nincs általános egészségbiztosítás, több mint 10 millió embernek semmilyen biztosítása nincs. Ha pedig bármiért Indiába küld a nyereségorientált magánbiztosító egy beteget, az nem azért van, mert ott jobb az ellátás, hanem azért, mert sokkal kevesebbe kerül a cégnek.

Másrészt azt sem említette, hogy

Indiában a glaukóma (a zöld hályog) nem valami természeti adottság miatt népbetegség, hanem éppen az elégtelen orvosi ellátás miatt. A betegek 90 százaléka nem jut időben orvosi kezeléshez. Márki-Zay ezt tekinti követendő példának.

Gyurcsányi úton Márki-Zay

Mári-Zay tehát Gyurcsányék egészségügyi politikáját folytatná. Emlékezetes:

A GYURCSÁNY-FÉLE MEGSZORÍTÓCSOMAG RÉSZEKÉNT SZÁMOS KÓRHÁZAT SZÜNTETTEK MEG AZ ORSZÁGBAN,

köztük az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet. Gyurcsányék emellett több kórházban számolták fel az aktív ellátást, és úgynevezett elfekvőket alakítottak ki. Az aktív kórházi ágyak számát a baloldali vezetés összesen 16 ezerrel csökkentette. A 2010 előtti baloldali kormányok alatt összesen több mint 650 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből. A közvetlen betegellátásból megközelítőleg 250 milliárd forintot, az Egészségbiztosítási Alapból pedig majdnem 400 milliárd forintot vettek el.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!