A baloldal elkezdte tagadni, hogy katonákat és fegyvereket küldene a háborúba

Hollik István
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Vágólapra másolva!
A Fidesz szerint Márki-Zay Péter már tagadja, hogy a baloldal katonákat és fegyvereket küldene az ukrajnai háborúba, holott korábbi nyilatkozatai éppen erről szóltak.
Vágólapra másolva!

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai videónyilatkozatában arról beszélt: Márki-Zay Péter, "a baloldal miniszterelnök-jelöltje" azt próbálta meg "bemagyarázni" a magyar embereknek, hogy ő, illetve más baloldali politikustársai soha nem mondták, hogy katonákat és fegyvereket küldenének a háborús konfliktusba.

Közölte: nem először fordul elő, hogy Márki-Zay Péter a saját szavait cáfolja meg, és megpróbálja letagadni, amit korábban mondott.


- jegyezte meg Hollik István, aki szerint Márki-Zay Péter a háború kezdetén többször is kijelentette, hogy katonákat és fegyvereket is küldenének a háborúba.

Hozzátette: több baloldali politikus - Fekete-Győr András (Momentum), Juhász Ferenc korábbi szocialista honvédelmi miniszter és Rónai Sándor, a DK EP-képviselője - is megerősítette a baloldal ezen álláspontját, legutóbb pedig a jobbikos Potocskáné Kőrösi Anita beszélt arról, hogy csak hivatásos katonákat küldenének a háborúba.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója Forrás: Facebook/Hollik István

Kitért arra: Márki-Zay Péter egy német lapnak arról is nyilatkozott, hogy Magyarországnak olyan szankciókat is támogatnia kellene, amelyek károsak gazdaságilag az ország számára, azaz "a magyar emberekkel fizettetné meg a háború árát".

- összegezte véleményét Hollik István.

Kijelentette: a kormányoldal ezzel szemben továbbra is azon dolgozik, hogy Magyarország maradjon ki ebből a háborúból, és ezzel megőrizzék az ország békéjét és biztonságát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!