Hollik István: A baloldal a megélhetés biztonságát szüntetné meg

Hollik István
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Vágólapra másolva!
A baloldal a háborúval kapcsolatos felelőtlen mondataival a magyar emberek biztonságát veszélyezteti, miközben gazdasági javaslataik a mindennapi megélhetés biztonságát szüntetnék meg - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.
Vágólapra másolva!

A politikus azt mondta, hogy a baloldal az elmúlt napokban számtalan alkalommal kritizálta a Fidesz-KDNP magyar embereket védő gazdasági intézkedéseit. Ezért számba vette, hol tartana az ország, ha a baloldal gazdasági javaslatai valósultak volna meg.

- jelentette ki Hollik István.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Forrás: Facebook/Hollik István

Úgy folytatta, hogy ha rajtuk múlt volna, akkor az idősek nem kapták volna vissza a tizenharmadik havi nyugdíjat, hiszen annak visszavezetését Márki-Zay Péter, az egyesült ellenzék által támogatott miniszterelnök-jelölt otromba ötletnek nevezte.

- sorolta.

Hozzátette, emellett a rezsiért is minden magyar ember lényegesen többet fizetne, "hiszen a Gyurcsány-Márki-Zay tandem azt is eltörölte volna", a magyar vállalkozások pedig nem adócsökkentést, hanem adóemelést kaptak volna, hiszen a társasági adót a baloldal meg akarja emelni.

- zárta szavait Hollik István.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!