Szijjártó Péter: A Lviv melletti támadás kiemeli a fegyverszállítás kockázatait

Vágólapra másolva!
A Lviv közelében történt rakétatámadások kiemelik a magyar kormány azon korábbi döntésének jelentőségét, amely szerint nem engedi halált okozó fegyverek átszállítását Magyarország területén Ukrajna felé - mondta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a Facebookon.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter élő videóbejentkezésében hangsúlyozta, Magyarország - minden nyomásgyakorlás ellenére - kitart a területéről Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok tilalma mellett.
Kiemelte,

egyre súlyosabbak a háborús cselekmények Ukrajna területén, azok egyre inkább nyugati irányba tolódnak.

Legutóbb Lengyelországtól néhány tíz kilométerre történt rakétatámadás, katonai szakértők szerint pedig ezeknek a támadásoknak az egyik demonstrációs célja az lehet, hogy az oroszok meg akarják semmisíteni azokat a fegyverszállítmányokat, amelyeket nyugati irányból kap Ukrajna - fejtette ki a tárcavezető.

Kijelentette, az orosz harci cselekmények világosan megmutatják, hogy ezek a fegyverszállítmányok Magyarországra és Ukrajna magyarok lakta Kárpátalja megyéjére is milyen komoly kockázatot jelentenének.

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter Forrás: Facebook

Szijjártó Péter beszámolt arról is, telefonon beszélt az ideiglenesen Lvivben tartózkodó Íjgyártó Istvánnal, Magyarország ukrajnai nagykövetével, aki elmondta, a városában nyugalom van a korábbi légi riadó ellenére.

A miniszter közölte,

a magyar nagykövetség továbbra is Lvivben marad annak érdekében, hogy segítséget tudjon nyújtani a bajba kerülő magyaroknak,

illetve a magas szintű párbeszéd lehetősége érdekében.

Szijjártó Péter megjegyezte, mostanra kevesebb mint tíz uniós tagország tartja fenn nagykövetségét Ukrajnában.

"Tehát akik oly hangosan szoktak érvelni amellett, hogy Ukrajna barátai, ők egyre inkább és egyre gyorsabban elhagyták Ukrajna területét és nem tartották fenn a nagyköveti képviseletüket" - fogalmazott a tárcavezető.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!