A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Kazakhstan
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl

Azt hazudta barátjának, hogy terhes, és több mint másfél milliót szerzett meg tőle

tinder okostelefon társkereső sms mobiltelefon mobil
Vágólapra másolva!
Hetekig hazudozott újdonsült barátjának egy nő. Leginkább arról, hogy ő milyen gazdag, és mennyi pénzt fog örökölni. De azt is mondta, hogy három diplomája van, és most is tanul, méghozzá a SOTE-n. Semmi sem volt igaz, ahogy az sem, hogy terhes a férfitól. Az egészet csak azért csinálta, hogy megszerezze áldozata pénzét.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a nő pont három éve egy társkereső oldalon ismerkedett meg az áldozatával. A férfi már a bemutatkozó szövegében azt írta, hogy komoly kapcsolatra, családra és gyerekre vágyik, ezért szemelte őt ki.

A csaló

azt hazudta, hogy egy klinikán dolgozik, orvosi egyetemre jár, több nyelven beszél, 3 diplomája van, egyedül neveli a két gyerekét és a lánya most kezdi a jogi egyetemet.

Mint később kiderült, még érettségije sincs.

A férfi azonban mindent elhitt, nagyon megkedvelte a nőt, akit az anyjának is bemutatott.

A nő már néhány együttlét után 250.000 forintot kért kölcsön a férfitól az orvosi tanulmányaira. Később pedig

azt állította, hogy a terhes, és a férfi el is jegyezte őt.

Az eljegyzés utáni héten arra is rávette – akkor már a vőlegényét – hogy nyissanak közös bankszámlát, mivel a gyerek megszületésekor kicsi lesz a férfi lakása, építkezniük kell, ehhez a CSOK-ot és a babaváró hitelt is fel kell majd venni, amihez a nő állítása szerint elengedhetetlen a közös bankszámla.

A nő néhány hónappal később igyekezett elhitetni a férfival, hogy az

elhunyt professzora ráhagyta a 175 millió forint értékű vagyonát, egy orvosi rendelőt, egy kocsit, egy banki széf tartalmát és 5 millió Ft értékű részvényt.

Ebből sem volt igaz semmi.

Később azt is elhitte, hogy

van egy 70 millió forintot érő saját lakása, amelyet épp most ad el, és annak vételárát a közös bankszámlára fogja utaltatni.

Ez persze nem történt meg, ugyanis nem volt ilyen lakása.

Viszont közben szabadon hozzáférhetett a férfi bankszámlájához. Összesen 1.647.000 forinttal lopta meg a férfit.

A nőt két év börtönre ítélte az Esztergomi Járásbíróság. Az ítélet nem jogerős, az ellen a nő az ügyvédje, és az ügyész is fellebbezett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!