Gazdag baloldal: feltűnően jól ment a HVG kiadójának 2021-ben
![hvg borító](https://cdn.origo.hu/2023/12/6tWyU6UviPeh0PaYRZfZ1AgPz8O7LWL4khkbqYPh5p4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVlMjRjN2UyMDFlMzRiY2NiZjU0OGJlYjJhYzdjNTE4.webp)
A napokban válnak nyilvánossá az egyes gazdasági társaságok 2021-ről szóló pénzügyi beszámolói. Ezúttal a Heti Világgazdasági Kiadói Zrt. eredményét mutatjuk be. A baloldali HVG hetilap kiadója pénzügyi szempontból kifejezetten sikeres üzleti éven túl: a cég több mint 4,1 milliárd forint nettó átbevételt ért el a 2020. évi 3,5 milliárd után, ami 17 százalékos növekménynek felel meg. A kiadóvállalatnak az adózott eredmény tekintetében sem lehet oka panaszra: a 2020-as 566 millió után tavaly 672 millió forint jött össze, ami 19 százalékos emelkedést jelent.
A HVG az egyik legnagyobb múltra visszatekintő baloldali hetilap, melyet még az előző, kommunista rendszerben, 1979-ben alapítottak. A lap 2003 és 2014 között német tulajdonban volt, de ezt követően ismét magyar kézbe került. Ez utóbbiról a következőképpen számolt be a HVG: „sikeresen zárult a német FUNKE csoport és a HVG kisebbségi tulajdonosa, a Szerkesztőségi Vagyonkezelő Zrt. augusztusban megkezdett tárgyalássorozata. A felek megállapodtak abban, hogy a HVG Zrt. 75 százalékos részvénycsomagja visszakerül Magyarországra. Ezzel egy, a munkatársakat tömörítő társaság lesz a kiadóvállalat kizárólagos tulajdonosa."