Ahogy arról korábban az Origo is írt, a férfi és Lakatos Gabriella egykor párkapcsolatban élt, de végül a lány szakított. A férfi ezt nem fogadta el, ezért a most 22 éves nőt
elrabolta kemecsei otthonából és Berettyóújfalura hurcolta.
Amikor elfogyott az élelmük, elmentek a boltba, a lány pedig talált egy megfelelő pillanatot, amikor sikerült megszöknie. A Gengszter becenevet egyébként büszkén viselő bűnöző idén februárban egy személyes találkozó során megpróbálta rábírni Gabriellát, hogy a feljelentést vonja vissza, de amikor Gabriella közölte, erre nem hajlandó, a férfi éktelen haragra gerjedt:
a nőt brutálisan megverte és mindkét szemét kinyomta.
A férfi ellen emberölés kísérlete címen indítottak nyomozást. Ma azonban a felek az emberrablási ügy tárgyalásán találkoznak a bíróságon.
"Az egész család Gabica mellett van. Támogatjuk és segítjük őt, az Úr mellett mi tartjuk benne a lelket - mondta a Borsnak a lány lelkészként és szociális munkásként is tevékenykedő testvére, Róbert.
"Régóta terveztük, hogy a húgomat elviszem a Szentföldre, ez a múlt hétvégén megvalósult. A zarándoklat előtt
egy nemzetközileg elismert szemészprofesszor közölte, hogy az ő tudása alapján egyelőre nincs arra remény, hogy Gabi visszanyerje a látását, de mi nem adjuk fel.
Jézus azért is jött el a Földre, hogy vakokat gyógyítson. Az utazásunk során mindketten rengeteg erőt kaptunk Istentől, a reményt pedig sosem adjuk fel" - magyarázta Róbert, és hozzátette: úgy véli, testvére bántalmazója a legszigorúbb büntetést érdemelné.
"Szörnyű kimondanom, de amikor a támadás után találkoztam a testvéremmel a kórházban, azt kérdeztem tőle, hogy miért nem halt meg. Ez a lény, akit nem tekintek embernek, annyira elbánt vele, hogy az lett volna a reális.
Csakis az Úrnak köszönhetjük, hogy Gabica még velünk, illetve a négyéves kislányával, Mirával lehet.
A gyilkosokat különb embernek tartom Gy-nél. A bíróságon ugyan személyesen fogunk vele találkozni, de balhé biztosan nem lesz. Mi nem vagyunk bűnözők, és nem hagyjuk, hogy a jogos indulataink irányítsanak bennünket.
Gabicát pedig csodálom, ugyanis egy hihetetlenül erős lány. Egy csepp félelem sincs benne a tárgyalás miatt
- fejezte be Róbert.
A lap szeretett volna Gabriellával is beszélni, de éppen aludt, és azt természetesen nem várták el, hogy a bátyja ezért felébressze.