A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl

Nem sikerült uniós polgárokat nevelni a budapestiekből, a hazaszeretetet fontosabbnak tartják

Vágólapra másolva!
A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elkészítette a Polgári Értékrend Kutatást, amely 2022-ben a Batthyány Lajos Alapítvány támogatásával készült és a fővárosi polgári értékrendet térképezte fel. Az egyesület videókat is közzétett az elemzésről.
Vágólapra másolva!

A kutatás eredményeit Dr. habil. Gellén Márton, az MPEE főtitkára és az empirikus felvételt készítő Varga Zsolt osztotta meg néhány nappal ezelőtt a Pest megyei Kormányhivatal tanácstermében tartott előadáson.

Gellén Márton, az MPEE főtitkára bevezető előadásában elmondta, hogy 24 értékváltozót vontak be a kutatásba, amelyekkel emberi, közösségi, társadalmi és jogi értéket azonosítottak.

- mondta.

Mi a magyar társadalom egységében vagyunk érdekeltek

– hívta fel a hallgatóság figyelmét Gellén Márton. Hozzátette: a Polgári Értékrend Kutatás 2022 címet viselő kutatásból kiderül, nem igaz már az a sztereotípia, hogy Budapest lenne a legliberálisabb város az országban. Az eredmények azt mutatják, hogy nem kifizetődő értékrendellenes politizálást folytatni. A legerősebb érték a kutatás eredményei szerint az egészség és a biztonság.

Az empirikus felvételt készítő Varga Zsolt elmondta, hogy Budapesten jók a munkaviszonyok, és látható, hogy a nyugalom egyértelműen fontos a budapesti lakosok számára. Ugyanakkor az eredmények azt mutatják, hogy

nem sikerült uniós állampolgárokat nevelni a budapestiekből, a válaszadók több mint a fele mindenekelőtt magyarnak, másodsorban európainak vallja magát.

Az emberek Budapesten kimondottan szabadságpártiak, nem véletlen az sem, hogy a forradalmak innen indultak el – mutatott rá Varga Zsolt, aki szerint ebből fakad az is, hogy a fővárosiak nem szeretik, ha korlátozzák őket.

A budapestiek számára a legkiemelkedőbb érték a család, a fővárosiaknak a jogok és a kötelezettségek betartása is nagyon fontos, azokat is elfogadják hasonló mértékben, mint a szabadságot. Megdöbbentő ugyanakkor, hogy a budapestiek a vallást nem sorolják a polgári értékrendek közé.

– Úgy tűnik, a vallás már nem tudja úgy megszólítani a fővárosiakat, hogy arra tömegek reagálnának – tette hozzá a kutatási igazgató.

Az előadásból megtudtuk, hogy az értékrend változása a megkérdezetteknél 49 éves kornál vált, azaz e kor felett egyre polgáribb a gondolkodásmód. A kutatásból kiderül az is, hogy az egyetemet nem végzettek inkább polgári gondolkodásúak, az értelmiség pedig nagyobb arányban a balliberális gondolkodás híve, valamint hogy az egyedülállók a liberálisabbak, a többgyerekesek inkább polgári értékrendet képviselnek. Meglepő fordulatként a kutatásból az is látszik, hogy Pest sokkal polgáribb értékeket vall, mint Buda.

Varga Zsolt elmondta, hogy a fővárosiak szeretik, ha elismerik a munkájukat, amennyiben olyan közegbe kerül egy budapesti, ahol nem ismerik ezt el, nincs tisztelet iránta, akkor arról a munkahelyről eljön.

A kutatásból kiderül az is, hogy a budapestieknek fontos a politika és foglalkoznak is vele. A közéletben való részvétellel kapcsolatban a többség érzi, hogy tud hatni a társadalomra, ugyanakkor ezt a hozzáállást a fiatalabb korosztály inkább magáénak érzi, mint az idősebbek.

A budapestiek hetven százaléka tisztességgel megél a keresetéből, és akik leginkább panaszkodnak, azok a liberális gondolkodásúak, akik többek között a magas inflációt hangsúlyozzák. Varga Zsolt elmondta azt is, hogy az európai nagyvárosokhoz képest nagyon alacsony a nélkülözők aránya Budapesten, és a válaszokból kiderül az is, hogy ők is biztonságban érzik magukat.

A kutatást készítők feltették azt a kérdést, hogy ha most vasárnap lennének a parlamenti választások, melyik pártra szavaznának a megkérdezettek. A válaszokból kiderült, hogy több mint ötven százalék a Fideszre voksolna. Ezt visszaigazolják az időközi választások eredményei is. Sokan nem vállalják már, hogy az ellenzékre szavaztak. Érdekesség, hogy arra a kérdésre, hogy kire szavaztak az országgyűlési választásokon áprilisban,
több mint hét százalék már nem vállalta, hogy az ellenzékre adta le voksát.

– hívta fel a hallgatóság figyelmét zárszavában Gellén Márton, az MPEE főtitkára. Hozzátette: az értékek közül a pénz szerepe visszaszorult a középmezőnybe, vagyis visszaszorult az a szorongás, hogy kihúzzák-e hó végéig.

A fővárosiak nagyra értékelik a nyugalmat, a családot, az egészséget, de ezekért személyesen keveset tesznek. Mint fogalmazott: fontos, hogy a budapestiek ne csak befogadói legyenek ezeknek az értékeknek, hanem hozzák is létre azokat, akár a helyi közösségben is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!