A KRESZ nagyon pontosan és egyértelműen fogalmaz: a zebrán a gyalogosnak mindig elsőbbsége van, sőt azon az úton is előre kell engedni őt, amelyre a kanyarodó autó ráfordul – átkelőhely hiányában is – a járművezetőnek pedig fokozott óvatossággal és olyan sebességgel kell megközelítenie a zebrát, hogy el tudja engedni a gyalogost, sőt ha kell, meg is tudjon állni.
Ezt az autóvezetők sajnos számos esetben nem tartják be maradéktalanul – amely ily módon számos baleset okozója. Meg kell jegyeznünk ugyanakkor, hogy
a gyalogosok is sokszor elfelejtik, hogy közúton közlekedőként rájuk ugyanúgy vonatkozik a KRESZ,
ráadásul nem csupán az számít gyalogosnak, aki sétál, hanem az is, aki biciklit vagy segédmotoros kerékpárt tol, de ilyen értelemben gyalogos a rollerrel vagy lábbal hajtott futóbiciklivel közlekedő gyermek, sőt a kerekesszékkel haladó személy is.
A közúti szabályok értelmében gyalogos az úttestre csakis akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről, továbbá köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja vagy megtévesztheti, ám sajnos a konkrét utasítások ellenére gyakran követnek el hibákat az átkelés során, és ez akár végzetes is lehet.
Nem ritka jelenség ugyanis az álló járművek elől kibújó, a féktávolságon belül zebrára lépő gyalogosok látványa: máris kész a baj, a legnagyobb felelősség mégis a járművezetőket terheli, éppen ezért a volán mögött az említettek mellett érdemes kiemelt figyelemmel lenni a megállóhelynél levő járdasziget és az ahhoz közelebb eső járda között áthaladó-, vagy a menetrend szerint közlekedő járművek megállóhelyéről az úttestre lelépő gyalogosok, az autóbuszra felszálló és arról leszálló-, továbbá az egyedül, vagy csoportosan haladó gyermekek, valamint a koruk, testi fogyatékosságuk, esetleg más ok miatt saját biztonságukra ügyelni felismerhetően nem képes személyek biztonságának fokozott megóvására is.
A gyalogosoknak pedig muszáj betartaniuk, hogy piroson és tiltott helyen átkelni tilos és javasolt szemkontaktust is teremteni a sofőrrel, hogy kiderüljön megadja-e az elsőbbséget.
"Balra nézz, jobbra nézz, ismét balra nézz, indulhatsz!" Ezt a mondatot legtöbben bizonyára álmunkból felkelve is tudjuk és jó esetben a gyermekeink ugyanezt fogják mondani, hiába tűnik minden felnőttként egyszerűnek, gyermekként ezt is tanulni kell, és érdemes példaként mutatni nekik.
A kijelölt gyalogátkelőhely használata egy olyan lecke a közlekedésben, amit elsőként tanítunk meg a gyerekeinknek. Ez a legbiztonságosabb átkelési lehetőség az úttesten, amennyiben nincs jelzőlámpa.
Annak okán, hogy a térségben az év első hónapjában több, zebrán átkelő gyalogost is elütöttek, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívta fel a gyalogosan közlekedők, illetve a gépjárművezetők figyelmét:
Az ORFK-OBB idén június 14–16. közötti időszakra hirdette meg a „Zebra terv" elnevezésű baleset-megelőzési akcióját, mely során a testkamerával, civil járművekkel és drónokkal felszerelt rendőrök 1 295 gyalogos-átkelőhelyeket ellenőriztek. Az egyenruhások kiemelt figyelmet fordítottak úgy a gyalogosok, mint a járművezetők közlekedési magatartására is, akik közül a három nap alatt 3 545 fő közlekedését találták szabálytalannak – adta hírül a Police.hu.
Tavaly rendezte meg először a Generali a Biztonságért Alapítvány és a Pearl Enterprises Kft. a versenyt, mely során hazánk legveszélyesebb gyalogátkelőit keresték.
A legtöbb voks egy ózdi és egy váci zebrára érkezett, így a verseny nyereményeként a szervezők jóvoltából mindkét város nevezett veszélyforrása lassan egy éve már okoszebraként működik, amely tulajdonképpen egy olyan közlekedésbiztonsági rendszer, amely az útburkolatban elhelyezett aktív LED prizmák segítségével a zebrára lépő járókelőre irányítja az autósok figyelmét egészen addig, ameddig áthaladás tart.
Az Alapítvány szívügyének tekinti a biztonságos közlekedés elősegítését: a program elindítása óta több, mint 80 millió forint támogatással járult hozzá az okoszebrák kiépítéséhez.
A példamutató törekvés folytatódik
Idén újabb okoszebrák kerülnek átadásra Magyarországon: nyár elejétől 50 okoszebra segíti országszerte a biztonságos közlekedésre vágyókat, ám itt nincs megállás: a Generali a Biztonságért Alapítvány és a Pearl Enterprises Kft. idén is célul tűzték ki, hogy egy, a rendőrségi statisztikák szerint is veszélyes gyalogosátkelőt okoszebrává alakítanak egy olyan városban, ahol még nincs. Ehhez kérik azok segítségét, akik számára fontos a biztonságos közlekedés oly módon, hogy egy 10-es listából kiválasztják a szerintük legveszélyesebb gyalogosátkelőt, a legtöbb voksot kapott helyszínre pedig még az idén okoszebrát telepítenek a szervezők.Érdekességképpen meg kell említenünk Izlandot, ahol egy olyan trükköt vetettek be az egyik gyalogosátkelőnél, ami a járművezetőkre van hatással: három dimenziós zebrát festettek az aszfaltra. A sofőrök szemszögéből nézve úgy látszik, mintha hatalmas fehér betontömbök lebegnének az út fölött.
Az ötlettől azt várják, hogy a meglepő optikai illúzió miatt az autósok lelassítanak a zebránál.
A Generali a Biztonságért Alapítvány segítségével idén egy olyan magyar városban is lesz okoszebra, ahol eddig még nem volt – a közönség szavazhatja meg az új zebra helyszínét. Ha az Ön számára is fontos a biztonságos közlekedés gyalogosként, szavazzon arról, melyik város zebráját szeretné „okossá" tenni. A szavazást ITT éri el!
A cikk a Generali a Biztonságért Alapítvány támogatásával készült.