A vádirat szerint a vagyontalan, csavargó életmódot folytató kiskunhalasi férfi rendszeresen kábítószert és alkoholt fogyasztott, megélhetését pedig részben lopásokból biztosította. Szülei szívességből engedték, hogy felnőttkorú gyerekük a családi házukban lakjon, amivel ő visszaélt,
és 2021 júniusától fél éven át rendszeresen meglopta őket.
Minden mozdítható dolgot ellopott: festményt, porcelán figurát, háztartási gépeket, mobiltelefont, de még mosogatószekrényt is. Ezeket eladta, amivel több mint 700 ezer forinttal károsította meg szüleit. Azért, hogy szüleit rettegésben tartsa, többször a házuk felgyújtásával fenyegette meg őket, ami komoly félelmet keltett bennük, mivel nem sokkal korábban a férfi jelenlétében ismeretlen körülmények között tűzeset történt.
A bódult állapotban lévő támadó januárban életmódja miatt összeveszett az apjával, akitől pénzt is kért volna. Mivel az apja visszautasította, a férfi szidni kezdte. Amikor az idős férfi utalt a korábbi lopásokra és távozásra szólította fel fiát, amellett, hogy kilátásba helyezte a saját fia feljelentését,
a támadó megfenyegette, hogy ha kihívja a rendőrséget, leszúrja.
Nyomatékot adva fenyegetésének, felkapott a konyhapultról egy kést is és megindult az apja felé, de anyja közéjük állt, így a férfi letette a kést. A támadónak egy további autófeltörés mellett amiatt is felelnie kell, hogy 2021. november 6-ra virradóra egy kiskunmajsai telepen, az indítókulcsokat magához vette és egymás után két ott parkoló autót is elkötött, hogy kocsikázzon.
Az egyiket még visszavitte a telephelyre, a másikkal viszont egy villanyoszlopnak ütközött és 4 millió forint kárt tett benne.
Az ügyészség a férfit kényszerítés hatósági eljárásban mellett többrendbeli lopás és jármű önkényes elvételével, valamint zaklatással és kábítószer birtoklással vádolja, ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A letartóztatás alatt álló férfi ügyében várhatóan a Kiskunhalasi Járásbíróságon hoznak majd ítéletet.