Szexet és szerelmet ígérve csalt ki pénzt férfiaktól egy szabolcsi nő

prostituált Férfivélemény: a fizetős nő egyszerű, fullos és bármire kapható
Vágólapra másolva!
Egy 19 éves, szabolcsi nő többek között szexoldalakon ismerkedett meg férfiakkal, akiktől beszélgetéseik közben különböző indokokkal pénzt szerzett. Csalással vádolják.
Vágólapra másolva!

A nő először tavaly szeptemberben adott fel hirdetést a legismertebb szexoldalon, ahol arra is vállalkozott, hogy beszélget a férfiakkal. Itt ismerkedett meg az egyik áldozatával, akivel többször is beszéltek telefonon.

A nő álnéven mutatkozott be és azt hazudta, hogy egyedül neveli a húgát, mert édesanyja kórházba került. Többször is kért pénzt ennivalóra, gyógyszerre, albérletre, tűzifára

– írja a szon.hu.

Egyszer azt hazudta a férfinak, hogy meghalt az anyja, és pénzre van szüksége a temetésre. Hitegette az áldozatát, hogy majd tartós kapcsolatuk lesz, de addig is anyagi támogatásra van szüksége. A férfi összesen 25 alkalommal utalt neki pénzt két hónap alatt. Emellett egy gáztűzhelyt is vett a nőnek, miután elhitte, hogy nem tud hol főzni. Ráadásként pedig egy drága hangfallal is meglepte.

A nő közel 1 millió forintot és ahogy a helyi lap írja, „természetbeni ajándékot" csalt ki a férfitől.

A tűzhely és a hangfal lefoglalásával 100 ezer forint megtérült, de a nő 890 ezer forinttal még így is tartozik neki.

illusztráció Forrás: Shutterstock

A csaló még ugyanabban a hónapban az egyik közösségi oldalon megismerkedett egy másik férfival.

Neki is álnéven mutatkozott be és vele is elhitette, hogy tartós kapcsolatban gondolkozik, de a nehéz anyagi helyzete miatt támogatásra van szüksége.

Ennek a férfinak azt mondta, hogy az anyja kórházba került, ezért van szüksége pénzre.

A férfi megsajnálta a nőt, ezért többször utalt neki pénzt a következő két hónapban. Kölcsönnek szánta, de a nő nem akarta visszafizetni. Ennek a férfinek 237 ezer forintos kárt okozott a fiatal csaló. A helyi ügyészek a csalások miatt vádat emeltek a nő ellen és azt javasolták, hogy a bíróság ítélje felfüggesztett börtönbüntetésre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!