A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
1
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:30VívásSouth Korea-Hungary

Videón a budapesti nagy aranyrablás, amely meglepő véget ért

Vágólapra másolva!
A büntetett előéletű férfi 2022. május 16-án, délelőtt egy józsefvárosi irodaházban bement az egyik cég irodájába, ahol a nyitott páncélszekrényből tört aranyat és készpénzt tulajdonított el - írta meg a Blikk.
Vágólapra másolva!

A cég egy férfi alkalmazottja a folyosón kérdőre vonta a tolvajt, aki a lopott értékek megtartása érdekében ellökte magától a másikat.

A tettes kimenekült az épületből, miközben zsákmány egy részét, a külön zacskóban lévő aranyat eldobta. Közben egy másik férfi is megpróbálta őt visszatartani, de azt olyan erővel rántotta meg, hogy a földre esett.

Az ékszerrabló ezután továbbfutott, ám a készpénzt útközben elejtette.

A menekülő rablót végül az őt korábban tetten érő céges alkalmazott érte utol, majd a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta. A bűncselekménnyel okozott mintegy 4,5 millió forint kár megtérült.

(Borítókép forrás: VIII. Kerületi Rendőrkapitányság)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!