A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A nemi szervét mutogatta egy 10 és egy 11 éves kislánynak egy visszaeső szatír egy hónapja egy XX. kerületi játszótéren. Letolt nadrággal, a kezében a nemi szervével aztán megkérdezte a gyerekektől, hogy láttak-e már ilyet. A két kisgyerek halálra rémült, és elszaladt.
Vágólapra másolva!

A szexuálist zaklatást látta egy kutyát sétáltató nő, ő szólt rá a férfira. A pedofil ezután egy közeli villamos megállóhoz ment, ahol

ismét elővette a nemi szervét, és azt egy mellette elsétáló nőnek mutogatta, ezután pedig a nyílt utcán, egy bódénak támaszkodva maszturbált.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A többszörösen büntetett előéletű férfi gyorsított eljárásban 2 év 2 hónap fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy semmilyen körülmények között nem szabadulhat korábban. Emellett

végleg eltiltották minden olyan munkától, ahol gyerekek közelében lehetne.

Az ítélet nem jogerős.

A férfi ellen pont ugyanilyen bűncselekmény, vagyis szintén a nemi szervének mutogatása miatt folyik egy másik bűntetőeljárás is, amelyben szintén első fokon, már el is ítélték.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!