A mai tüntetés is hemzsegett a baloldali politikusoktól - fotók

Vágólapra másolva!
Ismét tanártüntetés volt a fővárosban, a pedagógusok béremelést követeltek. A tanárok jogos bérigényét kihasználva – szokásukhoz híven – rátelepedtek a megmozdulásra azon dúsgazdag baloldali politikusok, akiknek pártjaik Brüsszelben mindent megtesznek annak érdekében, hogy Magyarország ne juthasson hozzá az uniós forrásokhoz, így lehetetlenítve el a pedagógusok fizetésemelését. Vasárnap is tüntettek a tanárok, akkor Gyurcsányné hívta utcára az embereket. Természetesen ma is demonstráltak gyurcsányista (és más baloldali) politikusok, mutatjuk a fotókat!
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az Origo beszámolt, csütörtök reggel ismét béremelését tüntettek a budapesti tanárok.

Erre a tüntetésre (is) rátelepedtek a baloldali politikusok, dacára annak, hogy ők azok akik Brüsszelben akadályozzák, hogy a magyar tanárok hozzájuthassanak a béremelésükhöz.

A Gyurcsány-párt részéről ezúttal Gyurcsányné oktatási és kulturális „árnyékminisztere", Barkóczi Balázs, illetve Nemes Gábor önkormányzati képviselő vonultak utcára. Nem mellékesen:

a tanárok béremeléséért tüntető, vélhetően Gyurcsányné által utcára küldött Barkóczi fizetése a parlament honlapja alapján bruttó 1 974 600 forint.

Barkóczi Balázs és Nemes Gábor Forrás: Barkóczi Balázs Facebook-oldala

Utcára vonult az MSZP egyik társelnöke, Kunhalmi Ágnes is. Kunhalmi bruttó 1 974 600 forintot keres az általunk befizetett adókból. A szocilista politikus társaságában mutatkozott

Gelencsér Ferenc momentumos képviselő is, aki havi bruttó 2 632 800 frontot vihet haza, „magától értetődően" a mi adónkból.

Kunhalmi Ágnes és Gelencsér Ferenc Forrás: Kunhalmi Ágnes Facebook-oldala

Nem hiányozhatott a tüntetésről a Momentum bukott elnöke, Fekete-Győr András sem. Ő valamivel kevesebbet keres mint társai, mivel már nem frakcióvezető, így havi bruttó 1 360 280 forinttal „kell beérnie".

Fekete-Győr András Forrás: Fekete-Győr András Facebook-oldala

Részt vettek megmozduláson a nulla százalékos támogatottsággal rendelkező Párbeszéd politikusai is.

Jelen volt Tordai Bence, aki bruttó 2 566 980 forintot keres. Ott volt Szabó Tímea is, aki bruttó 2 303 700 forintot vághat zsebre havonta.

Szabó Tímea Forrás: Szabó Tímea Facebook-oldala

Természetesen Karácsony Gergely is kivonult.

Tordai Bence és Karácsony Gergely Forrás: Tordai Bence Facebook-oldala

Jámbor András szintén ott volt. Az ő fizetése bruttó 1 842 960 forint.

Jámbor András Forrás: Jámbor András Facebook-oldala

A bruttó 2 237 880 forintot kereső, jobbikos Brenner Koloman is jelen volt a tanártüntetésen egy kevésbé ismert párttársa, Bencze János társaságában.

Bencze János és Brenner Koloman Forrás: Brenner Koloman Facebook-oldala