A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Italy

Horgászbottal próbáltak csomagot bedobni a kőbányai börtönbe

Vágólapra másolva!
Horgászbottal próbált csomagot bedobni az utcáról a kőbányai börtön területére két férfi, és egy nő. Az őrök azonban felfigyeltek rájuk, és értesítették a rendőröket, akik perceken belül lecsaptak a rendbontókra.
Vágólapra másolva!

Egy budapesti börtönből értesítették a rendőröket október 9-én 21 óra körül arról, hogy három ember horgászbottal próbált valamit bedobni a börtön területére. A X. kerületi rendőrök néhány percen belül a helyszínre értek, és igazoltatták a bejelentésben szereplő három embert.

Az egyik férfinél volt egy szatyor, amit próbált, de nem tudott átdobni a kerítésen.

Öt mobiltelefont találtak benne tartozékokkal és 89 darab testépítéshez használt tablettát.

Forrás: Police.hu

A börtön munkatársaival közösen a rendőrök a törölközőbe csavart horgászbotot is megtalálták a közelben. A szatyros férfinél emellett

közel 5 gramm marihuána volt, amiért a 32 éves B. Zsoltot kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki.

A büntetés-végrehajtási intézet környezetének megzavarása miatt mindhármukkal szemben szabálysértési eljárás indult - írja a Police.hu.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!