Ahogyan advent első vasárnapjára írt gondolataimban már említettem, valóban nehéz időket kell megélnünk manapság, és a legtöbben csupán nagyszüleik történeteiből, vagy a történelemkönyvekből ismerték a háború fogalmát. Ma ez már egészen másképp van, éppen ezért a remény, amelyet az adventi koszorún a második gyertya szimbolizál, nem véletlenül bír különösen nagy jelentéstartalommal.
A remény minden élethelyzetben segít abban, hogy a nehézségek ellenére is kitartsunk, ráadásul eközben észre tudjuk venni, miért lehetünk hálásak az életünkben.
A hit mellett a remény is erőt ad a mindennapok során, hiszen Isten ezek által erősít minket lelkiekben, és tudtunkra adja, hogy ha benne bízunk, akkor bármi lehetséges. Még ha sokat is kell várakozni néha, akkor is érdemes.
Az adventi időszak a várakozásról szól, és a hithez, a reményhez, az örömhöz és a szeretethez is – az adventhez kapcsolódó négy fogalomhoz –, türelemre van szükség. Ezek a fogalmak szinte kéz a kézben járnak egymással.
Ahhoz, hogy hinni tudjunk, képesnek kell lennünk reménykedni, hogy egyszer beteljesedik az, amit Jézus Krisztus ígért az embereknek. Ahhoz, hogy reménykedni tudjunk, szeretet kell, mert ha szeretjük Istent, akkor ő erőt ad ahhoz, hogy képesek legyünk bízni a jövőben. Ahhoz, hogy örömünket leljük az életben, egyszerre kell tudnunk hinni, reménykedni és szeretni is.
Az adventi időszak éppen azért a legkülönlegesebb minden évben: mert önkénytelenül is számot vetünk, és megtapasztalhatjuk, mi a legfontosabb, és miért érdemes a reményt soha el nem hagyni.
Aki remél, az mindig valami olyan tulajdonsággal van felvértezve, amely előre viszi, és segít elfogadnia a nehéz helyzeteket.
II. János Pál pápa egyik nagy tanítása az volt, hogy
a tettekben megnyilvánuló szeretet kimondhatatlanul nagy erőt kölcsönöz a szavakkal kimondott szeretetnek.
Ha hiszünk ebben, akkor nemcsak a hit, de a remény is örökre beköltözhet a szívünkbe, és még közelebb kerülhetünk az adventi csodához: az örömhöz és a szeretethez.