Meggyilkoltak egy férfit Kecskeméten

Vágólapra másolva!
A rendőrök elfogtak két férfit, akik két évtizede gyilkolhattak meg egy férfit Kecskeméten, egy szórakozóhelyen, ahol akkor biztonsági őrként dolgoztak. A hatóságok először azt hitték, hogy a férfi a vonatgázolásban halt meg, de nem rég kiderült, hogy megölték.
Vágólapra másolva!

A kecskeméti Silver diszkóban 2000. október 1-jén a biztonsági őrök megvertek egy férfit, majd kidobták onnan. A 24 éves férfit nem sokkal később elgázolta a vonat és a helyszínen meghalt.

Az akkori nyomozásban nem találtak nyomot arra, hogy a férfit meggyilkolták, ezért befejezték az eljárást.

Forrás: Police.hu

Később, egy orgazdaság miatt indított ügyben olyan információkat szereztek meg a rendőrök, miszerint a férfi halála nem baleset volt, ezért aljas indokból elkövetett gyilkosság miatt indítottak nyomozást.

Exhumálták a holttestet, majd a szakértők megállapították, hogy a koponyán nem csak a vonatgázolás okozta sérülések láthatóak.

Ezen a nyomon elindulva a rendőrség minden bizonyítékot begyűjtött, közel 100 tanút hallgattak ki.

Ezek alapján a kecskeméti otthona közelében elfogták a 47 éves N. Tamást, valamint nagyvenyimi, 49 éves V. Lajost, majd emberölés miatt kihallgatták őket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!