Milliókat köveltek zsarolók egy férfitől Debrecenben - videó

zsarolók 2 millió forintot követeltek egy férfitól Debrecenben, elfogták őket
zsarolók 2 millió forintot követeltek egy férfitól Debrecenben, elfogták őket
Vágólapra másolva!
Zsarolás megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást két fiatallal szemben a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya amiatt, mert milliókat követeltek egy férfitől.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Védelmi Szolgálat védelmi tevékenysége során kapott információk alapján indult nyomozás novemberben a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán. Azt gyanították,

hogy egy 16 éves fiú és egy 20 éves férfi 2 millió forintot követel egy embertől.

zsarolók 2 millió forintot követeltek egy férfitól Debrecenben, elfogták őket Forrás: Police.hu

Azt is tudták, hogy egy debreceni bevásárlóközpontot jelöltek meg az átadás helyszínénül és abban maradtak, hogy december 1-jén délelőtt találkoznak. Az ötletet kitaláló, 20 éves férfi Budapesten volt, úgyhogy a kamaszt küldte el a megbeszélt helyszínre.

Ahogy átvette a pénzzel teli borítékot, máris a földre teperték a rendőrök a 16 éves gyereket, eközben társát Budapesten bilincselték meg.

A gyanúsítotti kihallgatásuk után a rendőrök őrizetbe vették őket és zsarolás gyanúja miatt kezdeményezték letartóztatásuk indítványozását. Mindketten részeletes beismerő vallomást tettek. A Debreceni Járásbíróság december 4-én úgy döntött, hogy a 20 éves férfi bűnügyi felügyelet alá kerül, fiatalkorú társa viszont most még szabadlábon védekezhet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!