Márki-Zay Péter tovább züllesztette a baloldalt

Választás 2022, 2022-es magyarországi országgyűlési választás, Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely
Hódmezővásárhely, 2022. április 3. Márki-Zay Péter, az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje (k) a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolában kialakított szavazókörben, ahol családtagjai társaságában adta le szavazatát az országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson 2022. április 3-án. MTI/Rosta Tibor
Vágólapra másolva!
Az ellenzék választási veresége óta egyre-másra jelennek meg a vidéki szavazókörökben szavazatszámlálóként tevékenykedő baloldali aktivisták reflexiói, amelyeknek nagy része hol lekezelő stílusban, hol sértő hangnemben minősíti a fővároson kívüli szavazókat. A jelenséggel kapcsolatban ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője úgy fogalmazott: az nem ma kezdődött, és sajnálatos módon várhatóan még jó ideig velünk marad.
Vágólapra másolva!

Kérdésünkre, mely szerint vajon minek köszönhető, hogy ez a hangnem összecseng Márki-Zay Péterével – aki ugyancsak durva jelzőkkel illetett mindenkit, aki vidéken él és nem a baloldalra szavaz –, ifj. Lomnici Zoltán kijelentette:

Márki-Zay Péter tovább züllesztette a közbeszéd színvonalát a baloldalon.

Mint kifejtette, Márki-Zay volt az ellenzéki hatpárti összefogás miniszterelnök-jelöltje, így a szavainak súlya, a mondandójának pedig befolyásoló ereje volt a saját politikai közegükön belül. Az erre fogékony emberek átvették a stílusát, hiszen azt látták, hogy „ezt is szabad” – függetlenül attól, hogy

a kormányfőjelölt kijelentései számtalanszor súrolták a szabad véleménynyilvánítás és a rágalmazás, illetve becsületsértés határát

– hívta fel a figyelmet az alkotmányjogász. Felidézte azt az esetet is, amikor Márki-Zay Péter „pusztuló” fideszes idősekről beszélt, amivel pedig a kegyeletsértés határmezsgyéjére tévedt.

Márki-Zay Péter, az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolában kialakított szavazókörben Forrás: MTI/Rosta Tibor

A baloldal Lomnici Zoltán szerint elhitette a szimpatizánsaival, hogy le fogják győzni a kormánypártokat – ezt ők mindig előre kijelentik –, hiszen a hat párt szavazótábora, ha együtt indulnak, összeadódik, Márki-Zay Péter pedig át tudja csábítani a fideszes szavazókat.

– összegezte az alkotmányjogász, kitérve arra is, hogy Márki-Zay a nemzetellenes hozzáállást kampányelemmé transzformálta.

„Nyilvánvaló volt a baloldal stratégiája: a vidékiekkel szembeni ellentétek szítása a városiak körében, és a társadalom polarizálásával a saját szavazótábor mozgósítása. A baloldal ezen elképzelése megbukott, az ellenzéki tömb pedig a választókat okolja az április 3-ai történelmi vereségért. Ez a felfogás nemcsak elfogadhatatlan, de Magyarország érdekeivel is ellentétes” – fogalmazott Lomnici Zoltán, aki szerint

a főváros-vidék ellentét a mindennapokban valójában minimális.

Ez többek között annak köszönhető – folytatta –, hogy „a polgári-nemzeti kormányzat az egyik legfontosabb célkitűzésévé tette a társadalomban korábban meglévő feszültség és ellentétek megszüntetését, ezen munka eredményeképpen pedig a fővárosiak és a vidékiek mára értékteremtő erőként tekintenek egymásra".

Szerinte az, hogy a baloldali politikusok ennek ellenére továbbra is szítani próbálják a vidéki–urbánus ellentétet, konkrét okra vezethető vissza: arra, hogy „az ellenzéki politikai palettán több olyan vezető baloldali politikussal találkozhatunk, aki a negyedik kétharmados vereségét szenvedte el április 3-án.

Számukra nincs más lehetőség a politikai életben maradáshoz, mint személyes felelősségük elismerése helyett másban, jelen esetben a vidéki lakosságban keresni a bukás okát, és ezt közvetíteni saját aktivistaközösségük felé.”

A vidékieket lesajnáló reflexiók sorában – a tapasztalati helyszínt illetően – kakukktojás volt a magát színikritikusnak tartó Csáki Judit megnyilvánulása.

Ő a főváros 8. kerületéből írt „jelentést” mocskolódó stílusban, a szerinte a Fideszre szavazó polgárokról.

A balliberális oldalhoz sok szállal kötődő Csáki nem kért bocsánatot szavai miatt. Feltettük a kérdést Lomnici Zoltánnak: érdemes-e arra számítani, hogy a balliberális oldal egy-két képviselője megteszi majd helyette?

Az alkotmányjogász szerint a balliberális oldalra jellemző, hogy

Pozitív példaként emelte ki viszont Mérő László matematikus, pszichológus szavait, aki, miután április 3-án vidékre utazott, az ATV-ben önreflexió keretében elismerte, hogy „csomó értelmes, kedves, normális” emberrel találkozott, és nem a vidékiek agyát mosták át, hanem "a mi pesti agyunkat". Lomnici Zoltán véleménye az, hogy az ilyen jellegű önkritika azonban „általánosságban nem jellemző a baloldalra”, a választási vereség és a balliberális értelmiség eszköztelensége okozta csalódottság viszont – szögezte le – senkit sem jogosít fel mások sértegetésére és minősítésére.

„Sajnálatos módon a baloldali politikusok épp ezt az agresszív fellépést erősítik a retorikájukkal, továbbra is a nemzet tagjainak megosztására apellálva”

– mondta.

A szakértő említette a baloldalra jellemző kettős mérce alkalmazását: míg magukkal szemben nem tűrik a kritikát, addig másokat – a politikai nézetkülönbségek miatt – gyakran illetnek sértő, gyalázkodó jelzőkkel. E tekintetben szerinte – reálisan tekintve a jövőbe –

nem várható javulás az ellenzéki kommunikációban.

Mint felidézte, a 2018-as választási kampánnyal kezdődően a baloldal elindult egy radikális úton, amelyen mára odáig jutottak, hogy az ország működéséről alkotott elképzeléseik még kiterjesztő interpretációval sem állják meg a helyüket az általuk – szavak szintjén – oly sokra tartott demokrácia keretei között.

Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő távozik az Országgyűlés mentelmi bizottságának zárt üléséről Budapesten, az Országgyűlés Irodaházában, 2019. február 18-án Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Lomnici Zoltán emlékeztetett

Bangóné Borbély Ildikó megnyilvánulására, amikor 2019 áprilisában több millió embert nevezett patkánynak az ATV műsorában,

csak azért, mert a nemzeti oldallal szimpatizálnak. Gyurcsány Ferenccel folytatva a sort felidézte: a 2020 augusztusában

a közösségi médiában fenyegetőzött a nemzeti oldalon állók földönfutóvá tételével, illetve azzal, hogy „nem lesz árokbetemetés”.

A momentumos Szarvas Koppány Bendegúz a koronavírus-járvány első hullámának idején

lámpavasra húzással fenyegette meg a pandémia elleni védekezésben részt vevő kormányzati szereplőket

– hívta fel a figyelmet az alkotmányjogász. Hasonló retorikát folytat Márki-Zay Péter is, aki 2018-ban úgy fogalmazott:

„Nem akarom mondani, hogy a kandelábereket mire lehet még használni a plakátok ragasztásán és helyezésén kívül...”


„Amíg a baloldali szavazók ilyen, az általuk favorizált politikusok által tett nyilatkozatokkal találkoznak, nem prognosztizálhatunk csökkenést a vidékieket és a fideszeseket sértő kijelentések terén” – mondta az Origónak Lomnici Zoltán.

Kérdésünkre, amely arra vonatkozott, hogy a választási bukás és az azt megelőző vállalhatatlan megnyilvánulások miatt veszít-e baloldali értékrendű értelmiségi szavazókat a balliberális oldal, Lomnici Zoltán úgy válaszolt: máris

sorra hagyják el a süllyedő hajót ezek a szavazók.

Ennek oka egyrészt az, hogy a baloldal hosszú idő óta folytatott kampányt a magyar választások tisztaságába vetett bizalom leépítéséért. „Ez a mítosz azonban az április 3-i választások során megdőlt, ugyanis

a baloldal annak ellenére könyvelhetett el történelmi vereséget, hogy több tízezer ellenzéki aktivista felügyelte a szavazóköri munkát.

Mindez világossá tette az értelmiségi réteg számára azt, hogy az ellenzéki politikusok által hangoztatott, a szabad, demokratikus választásokat megkérdőjelező kritikáik alaptalanok voltak" – fogalmazott az alkotmányjogász.

Másik okként azt jelölte meg: az ellenzéki pártok közötti valódi összetartás hiánya, az egyes politikusok részéről a választási kampány során tanúsított magatartás, a bukást követő egymásra mutogatás, vagy például az újabb baloldali korrupciós cselekmények

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!