Csak a magyar rendőrök határozott és felkészült fellépésének köszönhető, hogy nem jutott be egy migránsbanda Magyarországra, és végül szaladtak vissza Szerbiába. A 15 fős banda így komoly károkat okozott a rendőröknek. Az egyik autójuknak a karosszériája sérült meg, egy másiknak a szélvédője tört be, miután kövekkel dobálóztak a migránsok.
Folyamatosan lehet látni, hogy fémlétrával vagy kővel betörik a rendőrautó ablakát. Ez már nem az első ilyen eset
– mondja a Nézőpont Intézet elemzője.
És valóban, hiszen csak tavaly több mint 80 ezer illegális migránssal szemben intézkedtek a magyar rendőrök, illegális migrációval összefüggő jogsértő cselekmény miatt. Különböző módszereket alkalmaznak a migránsok:
Szerbia felől alagutat ásnak, létrákat támasztanak a fizikai határzárhoz, és ezen próbálnak átjutni.
Az embercsempészek körülbelül 3500-4000 eurót kérnek el az illegális migránsoktól.
"Elképzelhető, hogy civil szervezetek mobilizálják ezeket a csapatokat, mivel ezek a támadások bejárják a nemzetközi médiát. Sok liberális azt követeli, hogy engedjék tovább a migránsokat, és osszák szét őket az Unióban. Ez nem megoldás, hiszen
gazdasági bevándorlókról beszélünk, nem háborús vagy polgárháborús övezetből érkező családokról, gyerekről. A felvételeken 20-as, 30-as éveikben járók férfiak vannak.
Ahogy arról az Origo folyamatosan beszámol, éjjel-nappal próbálnak bejutni illegális bevándorlók Magyarországra a déli határzárnál. Erről videót is közzétett a kormány hivatalos Facebook-oldalán. A videóból az is kiderült, hogy a határt védő rendőrök és katonák teszik a dolgukat.
A migránsok azonban egyre szervezettebbek, sokszor létrákkal próbálnak átmászni a déli határt védő kerítésen, van, hogy kisebb, de előfordul, hogy nagyobb csoportokban. Fényes nappal is próbálkoznak.
Előfordult, hogy egyetlen óra alatt 46 illegális migránst fogtak el Bács-Kiskun megyében.
"Nem egyszer szervezett segítséget kapnak embercsempész bűnbandáktól, akik kizárólag az interneten, a közösségi oldalakon, Messengeren, chatszobákban kommunikálnak. Az egyik ilyen bűnszervezet korábban erőszakkal osztotta fel a magyar-szerb határ szerbiai oldalát, ahol kizárólag ők juttathatják át a schengeni határon az illegális bevándorlókat" – mondta el korábban Boross Zoltán ezredes a Magyar Nemzetnek.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztályának vezetője egyre nagyobb migrációs nyomásról számolt be alig másfél hónapja.
Azt már akkor látták a szakemberek, hogy újabb migránsáradattal és egyre nagyobb agresszióval kell számolni. Augusztustól kezdték el tapasztalni, hogy fokozottan nő a migráció.
Ez arra az időszakra tehető, amikor az afganisztáni helyzet romlott, mindenki arra számított, hogy az afgánok tömegesen elindulnak. Kiderült azonban, hogy a migránsok számának növekedése nem ezért történt. Jelenleg is a szírek jönnek nagy létszámban, azok, akik Törökországban migránstáborokban voltak eddig.
Az adatok pedig elképesztőek:
"A rendőrök Cipruson, Észak-Macedóniában, Görögországban is egyre nagyobb agresszióval találkoznak" – mondja Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő.
Cipruson volt, hogy rohamrendőröket kellett kivezényelni. Azt követelték a migránsok, hogy Magyarország felé engedjék őket tovább. Ugyanez van több görög szigeten is, ahol rendszeresen összecsapnak a rendőrökkel a migránsok.
Itt is azt követelik, hogy szállítsák őket szárazföldre, hogy a nyugat-balkáni úton Magyarország felé indulhassanak.
A legsúlyosabb migránstámadás a 2015-ös röszkei roham volt. Akkor az 5-ös főút menti, úgynevezett régi közúti határátkelőhelynél valóban polgárháborús helyzetre emlékeztető erőszakos összecsapás történt.
Egy több száz fős migránscsoport hangosan követelni kezdte, hogy engedjék be őket Magyarországra. A háromszoros sorfalban álló rendőrök és terrorelhárítók arabul próbálták megnyugtatni a tömeget, sikertelenül.
AZTÁN NÉHÁNY AGRESSZÍV HANGADÓ VEZETÉSÉVEL A SZERB A MIGRÁNSOK ÁTTÖRTÉK A HATÁRT, EZÉRT KÖNNYGÁZZAL ÁLLÍTOTTÁK MEG ŐKET, MIRE VÁLASZUL A TÁMADÓK KŐDARABOKKAL, BOTOKKAL, BETONDARABOKKAL ÉS A SEGÉLYSZERVEZETEK ÁLTAL ODAVITT VIZESPALACKOKKAL DOBÁLTÁK A RENDŐRÖKET.
A rendőrség könnygázt, valamint vízágyút használt, míg a támadók autógumikat gyújtottak fel, és a közeli melléképületek tetejéről dobálták őket.
Időközben több száz migráns indult el rohanva – csomagjaikat, sátraikat, élelem- és vízkészleteiket hátrahagyva – az új röszkei átkelőtől az összetűzés helyszínére, mert úgy értesültek, hogy ott kinyitották a határt.
A tüntetők gyerekeket és nőket túszként és pajzsként maguk elé állítva próbáltak előretörni.
A rendőrök, készenlétisek, TEK-esek könnygázzal védekeztek, majd visszaszorították a támadókat. Az összecsapásban két tucat rendőr sebesült meg.
A zavargás után három nappal a rendőrök Győrben elfogták a zavargás egyik irányítóját, a szíriai Ahmed Hamedet. Hamed, akiről a rendőrségi közleményből kiderült, hogy tagja a Tabligh Jamaat elnevezésű iszlám fundamentalista mozgalomnak, melyet terrorszervezetek fedőszervezetként is felhasználnak radikális személyek bizonyos országokba történő bejuttatásához.
Az elfogott férfinál a saját – schengeni vízummal ellátott – útlevelén kívül még nyolc, más nevére kiállított úti okmányt találtak. A férfit öt év börtönre ítélték, és kiutasították az országból.
Minden támadásnak, mint rendőr, tudom, van egy dinamikája. Egy elkezdi, jön a többi, és egyre agresszívabb lesz. A legfeldühödtebbek, azok, akik már többször próbálkoztak bejutni Magyarországra, és több ezer eurót kifizettek embercsempészeknek
- mondja Georg Spöttle.
A biztonságpolitikai szakértő arra számít, hogy a helyzet fokozódik, és a hideg időben egyre többen választják majd a szárazföldi útvonalat. A rendőrség a ma hajnali támadás után hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentést tesz.