Az egyik legnagyobb bukást a baloldali összefogás pártjai közül a Jobbik szenvedte el, amely egyetlen egyéni választókerületben sem tudott győzni, sőt, még azt a dunaújvárosi körzetet is sikerült elveszíteniük, amelyet négy éve még összefogás nélkül is megnyertek.
Jól látható, hogy Jakab bohóckodása nem tudta feledtetni a Jobbik szavazóival azt, hogy a párt lepaktált Gyurcsány Ferenccel és a baloldallal;
a Jobbik több százezer szavazót veszített el.
Jakab Péter, a Jobbik elnöke ennek ellenére nem mond le, és Márki-Zay Pétert hibáztatja a bukásért. Úgy fogalmazott: Márki-Zay Péter megbuktatta az ellenzéket.
Ugyanakkor a parlamenti helyekből is jól látszik, hogy a Jobbik rengeteg szavazót vesztett. Míg 2018-ban még 26 képviselőt küldhettek az Országgyűlésbe, addig idén csupán 9 képviselőjük lesz.
Emiatt azonban úgy tűnik, hogy a Jobbik vezetősége és Jakab Péter sem vállalja a felelősséget, a Jobbik országos elnöksége már a választás másnapján azt közölte, hogy megerősítették az eddigi „néppárti politika” helyességét.
E mögül azonban éppen csak a nép hiányzik.
A baloldali összefogás nagy vesztese a Magyar Szocialista Párt is, amely a választási eredmények alapján tovább veszített jelentőségéből, a jelenleg 14 fős MSZP-frakció tovább zsugorodhat.
Bár Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke az ATV műsorában arról beszélt, az MSZP hálózata volt a gerince az ellenzéki kampánynak, mégis – még szerinte is – kudarc lett a választási eredmény. Vagyis,
az MSZP egyre jelentéktelenebb.
Ennek ellenére Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes nem mondanak le társelnöki posztjaikról.
Legalábbis erre enged következtetni, hogy Tóth Bertalan szerint nem merült fel a hatpárti egyeztetéseken, hogy a pártelnökök közösen mondjanak le az eredmény miatt.
Nem tudna egyedül frakciót alakítani a választási eredmények alapján, így
az LMP-t a DK-nak kell „kisegítenie”, hogy önálló frakciója lehessen az újonnan megalakuló Országgyűlésben.
Úgy állapodtak meg ugyanis a DK-val, hogy Gyurcsány Ferenc pártja kisegíti az LMP-t, ha nem lenne elegendő képviselőjük a frakcióalakításhoz. Márpedig a négy képviselő nem elegendő.
A két társelnök - Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté - mégsem gondolkodik a lemondáson. Igaz, ez az ő esetükben valamennyire érthető, egy mára már mérhetetlen támogatottságú párttal - a baloldali háttérmutyinak köszönhetően - bejutottak a Parlamentbe.
A Momentumban már a baloldali kampány során történtek személyi változások, amikor Fekete-Győr András nagyon gyenge előválasztási szereplése után végül Donáth Anna vette át a pártelnöki tisztséget. Az EP-képviselő azonban egyik
legelső nyilatkozatában azonnal támadni kezdte Márki-Zay Pétert.
Már tavaly novemberben bírálta a baloldali jelöltet, sőt, az előválasztási cirkusz utáni időszakot is, kritizálva a hatpárti összefogást. Vagyis saját jelentőségüket és kompetenciájukat bizonygatva próbálta a Momentum – és a saját – érdekeit képviselni.
A baloldali koalíció nyilvánvaló bukása után, a választás estéjén pedig álságos módon állt ki Márki-Zay Péter mellé a színpadra.
Annak ellenére, hogy Donáth elhitte, hogy alkalmas pártja vezetésére, és hogy hatékonyan tud részt venni a baloldal kampányában,
a baloldal az ő részvételével is megbukott.
Ennek ellenére nem mond le pártelnöki tisztségéről.
Karácsony Gergely főpolgármester az egyetlen, aki bejelentette, hogy nem vállalja tovább a Párbeszéd társelnöki tisztségét, maga helyett Tordai Bencét jelöli. Ez nem is csoda, hiszen
Karácsony már tavaly megfutamodott, amikor belement, hogy visszalépjen Márki-Zay javára.
Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezére a bukást látva azonnal hátba támadta Márki-Zay Pétert, akit még egy nappal korábban is a szövetségesének tartott. Őt hibáztatta a vereség miatt annak ellenére is, hogy
nyilvánvaló, hogy a Jobbik több százezer szavazója éppen miatta pártolt el az összefogástól, nem akarták elfogadni a Gyurcsány-Jakab paktumot. Vagyis Gyurcsány személyesen is felelős a baloldal hatalmas kudarcáért.
Látható tehát, hogy a baloldali pártok vezetői közül senki nem vállalja a felelősséget. Míg 2018-ban több pártvezető is lemondott a vereség után, a mai pártok vezetői inkább másra mutogatnak.