A rendőrök enni és inni adtak a 8 éves kislánynak január 3-án este, aztán játszottak és rajzoltak vele. Miután megnyugodott, beszélni is tudott.
Elmondta, hogy az anyja és a testvérei felszálltak a villamosra, ő viszont a megállóban maradt.
Az is kiderült, hogy Ukrajnából, Kárpátaljáról jöttek, ezért a rendőrök a menekülteket fogadó BOK csarnokkal is felvették a kapcsolatot, de nem találták meg a rokonokat. Az anya végül 21 óra 30 perckor jelentkezett a kislányért.