Tegnap délelőtt a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese egymás után két furcsa hívást kapott. Először valaki arról beszélt,
hogy a megyeszékhely egyik utcájában bomba fog robbanni.
A rendőrök ellenőrizzék a bejelentés valóságtartalmát, ahogy mindig, hogy embereket tudjanak megmenteni. Három perccel az első bejelentés után egy másik telefonszámról az előzőnél is meghökkentőbb hívás érkezett. Egy férfi udvariasan bemutatkozott és az után érdeklődött, volt-e bombariadó az utcájában, ahol lakik. A rendőrök azonnal kapcsoltak. Annyira kevés idő telt el a bejelentéstől, hogy magán a fenyegetőzőn kívül más nem tudhatott róla. Autóba ültek és elmentek a 46 éves kecskeméti telefonálóhoz, elfogták és az otthonát is átkutatták.
Előkerült az a mobiltelefon, amelyről a fenyegető hívás érkezett.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai a férfit közveszéllyel fenyegetés megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A szabadlábon védekező gyanúsított egyelőre nem adott magyarázatot a tettére.
A segélyhívó számokra évente több ezer valótlan vagy indokolatlan bejelentés érkezik, amelyek túlterhelik a rendszert.
A rendőrség, a mentők, és a katasztrófavédelmi munkatársak a bejelentéseket minden esetben komolyan veszik. Akkor is, ha úgy tűnik, csupán gyermekcsínyről van szó, esetleg egy felnőtt otromba tréfájáról – az ezekre történő reagálás így veszélybe sodorhatja a valóban segítségre szorulók életét.
A segélyhívó számok rendeltetéstől eltérő használata önmagában is jogsértő, hiszen szabálysértésnek minősül.
Azok a bejelentők pedig, akik a köznyugalom megzavarására alkalmas, hamis bejelentést tesznek, esetleg azt a látszatot keltik, hogy valamilyen közveszéllyel járó esemény következik be, minősített esetben akár 5 évre is rács mögé kerülhetnek. A rendőrök azt kérik, csak vészhelyzetben hívja a 112-t!