A 11 éves kislány egy kukoricásban elbújva várta meg a szerelvény érkezését, majd elé ugrott. A vonatvezetőnek esélye sem volt elkerülnie a gázolást.
A gyereket mentőhelikopterrel, életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Erősen roncsolódott a lába és a koponyája,
ám a kéthavi kórházi kezelésnek köszönhetően végül felépült.
A Bors karácsony után ismét meglátogatta a családot. Az idős korában is autók szerelésével foglalkozó nagyapa éppen az udvaron dolgozott, hogy az unokájának mindent megadhasson, a nagyanya, Zsuzsanna pedig a konyhában tevékenykedett. Vanda a lapnak mesélte el, hogy van most.
Butaságot követtem el, de megígértem a családnak, hogy soha többé nem teszek hasonlót
– mondta, és hozzátette: már jó a kedve, és a téli szünetet is igyekszik kellőképpen kiélvezni. Főleg játékkal, de természetesen a tanulmányait sem hanyagolja el. A barátaival az interneten tartja a kapcsolatot.
A kérdésre, hogy vajon miért hozta meg szomorú döntését a borzalmak napján, beletörődötten, de már megkönnyebbülten válaszolt: „sulis dolgok miatt”.
Arra a kérdésre, miért bántották a társai az iskolában azt mondta:
Amiért csak tudtak.
Haragszik rájuk, és hozzátette, a faluban ugyan találkozhat a zaklatóival, de nincs számukra mondanivalója. A nagymamának viszont van:
Remélem, mindenki tanul a történtekből. A gyerekek is, a tanárok is. A diákok azt, hogy nem szabad bántani, akit gyengébbnek vélnek, a tanárok pedig azt, hogy komolyan kell venniük, ha egy tanítványuk segítséget kér tőlük!
Vanda a Bors kérdésére elmondta: a bántalmazói máig nem kértek tőle bocsánatot, igaz, a nagyszülei néhány hete átíratták a kisvárdai iskolába. Ott jobban érzi magát, és máris talált új barátokat. A balesete, és a kórházi kezelési olykor az eszébe jut.
Leginkább akkor, ha kifejezetten gondolni akarok rá. Az orvosok és a nővérek is jól bántak velem, hálás is vagyok, hogy meggyógyítottak. Arra is jól emlékszem, hogy csak a családra gondoltam, mielőtt a vonat elé léptem
– mondta a kislány, aki könnyen lehet, hogy nekik köszönhetően találta meg jövőbeli hivatását. A kérdésre, hogy mi szeretne majd lenni, úgy válaszolt: „Lehet, hogy ápolónő. Nagyon tetszett, amit a kórházban láttam, és a saját bőrömön is megtapasztaltam. Ha felnőtt leszek, én is szeretnék másokon segíteni”.
„Már Istennek hála túl vagyunk a nehezén, de soha nem fogom elfelejteni azt a látványt, amiben részem volt. A szeretett unokám ott feküdt a kórházi ágyon magatehetetlenül, és nem sokáig nem tudtam, hogy mi lesz vele. Ettől borzalmasabb nem létezik!” - jegyezte meg Zsuzsanna, és hozzátette: a gyereknek januárban CT-vizsgálatra kell mennie, hogy ellenőrizzék a gyógyulását.
„Régebben viselt szemüveget, amit elhagyhatott. A gázolás közben olyan erejű ütés érte a fejét, ami a látására is hatással volt, ezért úgy tűnik, most újra szemüveget kell majd használnia” – mondta a nagymama.
Zsuzsanna boldog, hogy Vanda nagy valószínűséggel teljesen felépül, de szomorú, mert lehet, hogy elveszíti a gyerek felett gyakorolt felügyeleti jogát. Annak idején a kislány szüleit nem tartották alkalmasnak a gyereknevelésre, ezért már újszülöttként elvették tőlük.
A kisbaba először nevelőszülőkhöz került, de a nagyszülők kijárták, hogy ők gondoskodhassanak róla.
Az unokám édesanyja beadta a követelését a bíróságon. Január 10-én már döntést is hozhatnak. 11 éve nevelem Vandát, természetes, hogy erősen kötődöm hozzá. Nem mamaként nevelem, hanem úgy, mint egy saját gyermeket
– csuklott el a nagymama hangja. Vanda korábban egyáltalán nem szeretett volna az anyjával élni, de mára ez megváltozott.
„Nyolcan vagyunk testvérek, és örülnék, ha mindennap láthatnám őket. Főleg miattuk szeretnék anyuhoz költözni” – jegyezte meg a kislány. Időközben csatlakozott a beszélgetéshez a nagyapa is.
„Rendszeresen kísérgettem Vandát az iskolába, de volt, hogy megengedtük neki, hogy egyedül jöjjön haza. Az öngyilkossági kísérlet óta jobban féltjük, mint valaha, és sehova sem engedjük el egyedül. Velünk van igazán biztonságban” - mondta.