Kocsis Máté hangsúlyozta, a magyar kormány álláspontja világos: az ország nem kíván belesodródni a háborúba, ez nem Magyarország konfliktusa. Ugyanakkor - folytatta - "nyomás alatt vagyunk", országként, kormányként és parlamenti többségként is, ezért azt a döntést hozták, hogy egy politikai nyilatkozatot terjesztenek az Országgyűlés elé, mert ebben a kérdésben a parlamentnek is nagyon határozott és világos álláspontot kell elfogadnia.
A hétpontos nyilatkozatot ismertetve közölte: kifejezik elkötelezettségüket a béke mellett, ismételten elítélik Oroszország katonai agresszióját és elismerik Ukrajna jogát az önvédelemre, elutasítják a brüsszeli szankciókat, fontosnak nevezik az ukrajnai menekültek további segítését, valamint felhívják a figyelmet arra, hogy a katonai konfliktus súlyosan érinti a kárpátaljai magyar közösséget.
A NATO és az Európai Unió elkötelezett tagjai vagyunk, teljes jogú tagként és szuverén államként Magyarország mindent meg fog tenni a béke előmozdítása érdekében
- szögezte le a frakcióvezető.
A Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülése alkalmából a politikus úgy nyilatkozott: a miniszterelnök azt kérte a frakciótól, hogy támogassa a svéd és a finn NATO-csatlakozást, ugyanakkor a frakció nagyon megosztott a kérdésben. Komoly vita alakult ki, többen kifogásolták, hogy
ezeknek az országoknak a politikusai az elmúlt években durván, alaptalanul, sokszor közönséges módon sértegették Magyarországot, most pedig szívességet kérnek
- fogalmazott.
Kocsis Máté közölte: tájékozódási, egyeztetési célból delegációt fog az Országgyűlés elnöke küldeni Svédországba és Finnországba. Ez a parlamenti rendes ügymenet időkeretébe belefér, ezért nem jelenti az eljárás rendjének meghosszabbítását, a döntés elhalasztását, tehát a döntést az Országgyűlés meg fogja hozni - mondta.