Brutális videón az utcai támadás, viperával ütnek le egy járókelőt Budapesten, elképesztő ügy a háttérben

Antifa
Vágólapra másolva!
Viperával felszerelkezett, símaszkos banda támadt rá egy 40 körüli férfira a XI. kerületben péntek délután. A gazdagréti dohánybolt alkalmazottja súlyosan megsérült – írta a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A szemtanúk szerint a férfi valószínűleg dolgozni ment. Miután leszállt a buszról, megtámadták. A helyszínen található vértócsa bizonyítja a tettlegességet.

A szomszédos üzletből egy fiatal lány próbált a férfinak segíteni, de nem tudta elállítani a vérzést. Az áldozatot ezután a mentők kórházba szállították.

A rendőrség a helyszínt lezárta, a dohánybolt két másik alkalmazottját bevitték a kapitányságra, hogy tanúként hallgassák ki őket.

A támadás oka egyelőre ismeretlen.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába 2023. február 10-én 12 óra 28 perckor bejelentés érkezett arról, hogy a XI. kerületi Gazdagréti téren egy férfit megvertek.

„A férfit kórházba vitték. A XI. kerületi Rendőrkapitányság felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen. Az adatgyűjtés jelenleg is folyamatban van" – írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Metropol kérdésére.

Lehet, hogy az Antifa támadott

Az interneten és a közösségi médiában többen arról írtak, hogy a támadók az Antifa tagjai, akik Németországból érkezhettek az 1945-ös kitöréssel kapcsolatos rendezvények okán, és ruházata miatt támadtak rá hátulról a férfira.

Ezt egyelőre semmilyen hivatalos forrás nem támasztja alá, viszont egy friss profilról két videót is feltöltöttek a YouTube-ra a kegyetlen támadásról, ahol szintén a fenti információt közölték.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!