Hofi Géza: mi is az igazság a legenda mögött?

A Magyar Rádió 6-os stúdiója. BÚÉK 1979! A 10 éves Kabarészínház szilveszteri műsora. Hofi Géza humorista.

A Hofi megmondja, a Hofi odamond még Kádárnak is – ez volt a 87 éve született, 21 éve meghalt Hofi Géza köré épített mítosz a kommunizmusban. Ezt a mítoszt leplezte le az M5 História című műsora múlt heti adásában. Arról, valójában ki volt Hofi, és milyen szerepet töltött be a kommunizmusban, milyen kapcsolatokat ápolt Kádár Jánossal és az elvtársakkal, Mező Gábor kutatót kérdeztük. Az Origónak adott interjúban az M5 szerkesztője szerint Hofi kétségtelenül zseniális előadó volt, a baloldali, szocialista vagy prolihumoristák etalonja, azonban karakterét ügyesen kitalálták, ő volt az elvtársaknak is odamondogató „kisember", és ennek oka volt.

Hofi Géza egy korszak ikonja, szinte jelképe lett a kommunizmusban. Miért ennyire jelentős az ő személye még ma is?

Hofi kétségtelenül zseniális előadó volt, a baloldali, szocialista vagy prolihumoristák etalonja. Jellemző, hogy utóbbi jelzőt – proli – szerintem ma már sokan magukra vennék helyette, de ő sohasem tagadta azt, ami volt: munkás, proli, „kisember".

És persze azért vele kapcsolatban is él egy hatalmas hazugság, amit nem is ő, hanem a sajtó terjeszt, vagy harminc, vagy inkább hatvan éve: hogy őt egy egész ország szerette. Nem, nem szerette az egész ország, nagyon sokan egyáltalán nem kedvelik azt a fajta humort, aminek ő volt az egyik legkiválóbb előadója.

Ugyanakkor tényleg nagyon jó volt, és az is kétségtelen, hogy a karakterét is ügyesen kitalálták, ő volt az elvtársaknak is odamondogató „kisember". Eredetileg munkás volt, későbbi szerepe szerint „egy haver a lakótelepi italboltból", esetleg a „vasútállomás presszójából". Még az interjúkban is arról mesélt, hogy a kedvence a fröccs, ő nem konyakozott, mint ÁVH-s mestere, a szinte mindenki által félt Komlós János.

Ezt az imázst később is megőrizte, megőrizték, akkor is, ha valójában már Mercedesszel járt, rengeteget keresett a haknikkal, és Kádár Jánosékkal vadászott.

Az Országház kupolacsarnokában 1977-ben, miután kitüntették. Mellette balról jobbra Aczél György, akkor miniszterelnök-helyettes, a kultúra rettegett ura; Komlós János, a Mikroszkóp Színpad igazgatója és Lázár György miniszterelnök. Forrás: MTI / Szebellédy Géza

Jellemző a szerepére az, amit Harkányi Endre színművész mesélt róla A Komlós című könyvben. Harkányi is a Mikroszkóp Színpadon dolgozott, egészen addig, amíg Komlós teljesen tönkretette és belebetegedett.

Komlós ideje alatt elkezdtem újra szorongani, félni – mondta. – Lehet, hogy ő ezt nem tudatosan csinálta, és automatikusan a politikai rendőrségnél elsajátított módszereket alkalmazta a színházban is. Egyedül Hofival nem bírt, mert rá nagyon nagy szüksége volt.

Azért ez jellemző, nem igaz? Nagy szüksége volt Komlósnak Hofira, vagyis Komlóséknak, Aczél Györgyéknek volt szüksége Hofira. Hiszen tehetségének, karizmájának köszönhetően sokkal népszerűbb lett az antipatikus Komlósnál. Tökéletes volt a nép humoristájának a szerepére.

Ő is azok közé tartozott, akik megteremtették a „szabadság illúzióját", azt az érzést, hogy a hetvenes, nyolcvanas években már kritizálni lehetett a rendszert.

Ugyanerre szolgált a Rádióban a 168 óra, mestere a szintén ex-ÁVH-s Ipper Pál, ugyanerre szolgáltak Moldova György remek szociográfiái, amelyekre az exhírszerző Kardos György ütötte rá a pecsétet.

Abban a rendszerben minden remekül ki volt találva. Aczél fantasztikus bábmester volt. Tényleg engedték a kritikát, de nem véletlenül használtam, használjuk az illúzió kifejezést: a kritikával nem élhetett bárki büntetlenül.

De ezért nem a kritikusokra, az írókra, a Hofikra, inkább a rendszer működtetőire kell haragudni.

Hofi arról is beszélt az interjúban, hogy a működéséhez „egyértelműen politikai bizalomra van szükség" Forrás: M5

Jó együtt nevetni címmel jelent meg a Népszabadságban annak idején vele egy interjú. Mi volt az oka, hogy a kommunizmusban szabadon parodizálhatott? Vagy ez csupán látszat volt?

Inkább csak látszat. Erről is beszél az interjúban; azt mondta, hogy a működéséhez „egyértelműen politikai bizalomra van szükség". Majd hozzátette:

és ennek a bizalomnak az az egyik kifejeződése, hogy nem szokták ellenőrizni, amit mondok.

És hogyan folytatta?

Én sem lőhetek mellé. Tíz centit sem. Mert ott már nem az a céltábla áll, ott már más van. Esetleg a saját emberre lövök.

Szerintem ebben sok minden benne van. Lényeges, hogy ezt még a hetvenes években mondta el. A nyolcvanas években szerintem már nem adott volna ilyen interjút, főleg nem akkor, amikor már nyilvánvalóan a rendszerváltás felé haladtunk. De nem tudom, az is lehet, hogy még akkor is őszinte lett volna.

Hofi Géza a Magyar Rádió 1979-es szilveszteri műsorában Forrás: Fortepan

Az is lehet, hogy ő jobban értette a saját szerepét, mint azok, akik nem akarják megérteni, hogy ő is a rendszer része volt. Egyetlenegy poénjával sem lőtt mellé.

Valóban létezik egy hamis Hofi-legenda?

Tudatosan is dolgoztak azon, hogy őt valamiféle Robin Hoodként mutassák be; aki, ha nem is lop, de odamond a fejeseknek.

Nagyon sokszor utalt arra, hogy ezért vagy azért a viccéért majd eltiltják, hogy egyik vagy másik vaskalapos elvtársnak nem tetszett valamelyik vicce. Ez persze valóban így lehetett, de mire szolgált ez az egész még? Hogy megteremtsék a lázadó legendáját.

Ugyanezt látjuk Koncz Zsuzsával kapcsolatban, aki mindig elmondja, hogy valamelyik lemezét „betiltották", és utána nagyon el volt nyomva. Magam is megírtam, hogy valójában a „nagy ügyet" követően is egymás után adták ki a lemezeit. Ezek tudatos narratív trükkök, a rendszer egykori kegyeltjei vagy kedvencei lázadóknak festik magukat. Miért? Hogy akkor – ahogyan Hofi –, vagy később – ahogyan Koncz és mások – legitimálják magukat a közönség, a közvélemény előtt.

Hofi Géza utolsó Mercedesének volánja mögött Forrás: Origo

Miért fontos Hofi Géza szerepét tisztán látni manapság?

Mi, akik ezt a korszakot kutatjuk, és próbálunk leszámolni néhány – szerintünk – hamis legendával, újra és újra ugyanazzal szembesülünk: nagyon sok dühös emberrel, akik nem akarják elengedni azt a képet, amit magukról, a családjukról, a barátaikról és a rendszerről, illetve a héroszaikról alkottak. Ez persze teljesen érthető. Ez minden emberben megvan, bennem is. Ezzel már a pszichológia területére érkezünk, a kognitív disszonanciáról van szó. Leegyszerűsítve arról, hogy

belső feszültséget okoz az, ha egy új információ ellentmond a korábbi elképzeléseknek. Részben ez az oka annak, hogy összességében igen hamis képet őrzünk a Kádár-korszakról.

Hofi Géza idén lenne 87 éves Forrás: RAS-archív

A másik oka az, hogy sokan akkor voltak fiatalok. De nyilván az is mögötte van, hogy nagyon sok, ma már öreg, de a kilencvenes, kétezres években egyeduralkodó "véleményvezér", értelmiségi, író, humorista a Kádár-korszakban emelkedett fel, tehát igencsak érdekelt volt és maradt abban, hogy ezt az időszakot szebb színben tüntesse fel.

Vegyük csak Vitray Tamást, aki könnyedén azt tódítja, hogy akkoriban nem volt cenzúra.

A fiatalok közül meg sokan elhiszik azt, amit néhányan nyíltan mondanak, írnak, mások inkább csak suttognak, célozgatnak rá, hogy Kádár idejében jobb volt.

De maga a korszak volt más, a posztmodern előtti világ, amikor még tömegek olvastak ahelyett, hogy a telefonjukat nyomkodnák, és Latinovits Zoltán volt a csillag, nem pedig a mesterségesen felépített percemberek.

Hofitól nem kell elvenni azt, ami a sajátja volt. Tehetséges előadó, remek humorista, csak lássuk azt, ami történelmi szempontból igazán fontos: szerepét a magát a legvidámabb barakknak ámító diktatúrában. Ettől sem ő, sem mi nem leszünk kevesebbek.