A nagy magyar nevettető, aki a történelem poklát és a szocializmus börtönét is megjárta

2003 december 4-én készült portréfotó

Kissrác korában bohóc akart lenni, aztán a színészet kezdte vonzani, nagy drámai szerepekről álmodozott. Pestre kerülve mégis jobbnak látta, ha kertésznek tanul, mert azt hallotta: adott történelmi körülmények között az a szakma nagyobb biztonságot jelent a számára. Tévedett. A koncentrációs táborból visszatérve ismét a színészetet akarta kitanulni, bár volt tanoda, ahonnan azzal az indokkal tanácsolták el: az ő külsejével semmiképen sem léphetne színpadra. Végül mégis akadtak színházi emberek, aki pártfogásukba vették. Hamar kiderült, hogy leginkább humorával érhet el sikereket a színészi pályán. Saját adottságain is ironizálni képes szarkazmusával, egyedi mimikájával, gesztusrendszerével, azzal az unikális tehetséggel, amely alighanem a világ bármely országában a legnépszerűbb komikusok közé emelték volna. Kabos László Amerikában is próbára tehette volna a tehetségét, a hazájához, nyelvéhez való hűsége miatt maradt Magyarországon, s lett a Kádár-redszer egyik legnagyobb nevettetője. Vállalva, de legalábbis elviselve annak minden következményét. Sztankay Ádám írása.

Megverik, mókázik
Kőszegtől Mauthausen autóúton cirka kétszázhetven kilométer. 1943-ban, facipőben gyalogolva az Inn folyó partján, és az Eisenerch-hegység meredekebb lejtőin – az utak kellenek a német hadseregnek –, jelentősen több, annak is érződik.

Krausz (idővel Kabos) László is ott vonul az egyik ötös sorban a több tízezres menetoszlopban.

Idővel, amikor azt is túléli majd, ami a mauthauseni táborban vár rá, a Kiskabos lesz belőle, a nagy nevettető. Énekel majd olykor a kacagtató számai közt egy édes bús nótát. „A gyűlölt napokat, a kétségbeesést nem lehet fejteni, az emlékeidet magaddal cipeled, ha meg is tudtál bocsátani."

Aztán kacagtat tovább.

Kabos László a nagy menetelés előtt húsz évvel született Sárváron 1923-ban, szeptember 28-án. Édesapja, Krausz Lajos lókereskedő volt, aki az Uraiújfaluból való Steier Teréziát vette feleségül, aki az egyik ügyfelének, Steier Jakabnak volt a lánya. Három gyermekük születik, László a középső, van egy bátyja, s lesz egy húga is.
Válságok idején, háborús időkben nem nagy üzlet a lókereskedés. A család a sárvári Vasút utcában lakik, Laci a pályaudvaron szedegeti össze az elhullott ócskavasat, abból vesz magának rajzmappát, mert szeret rajzolgatni. Aztán egy nap cirkusz érkezik a városba, kezdenek időről időre visszajárni, Laci ott legyeskedik körülöttük, segít sátrat verni az ingyenjegyért.

A rajzmappa porosodik, Laci tudja már: bohóc lesz, ha felnő.

Krausz Lacit iskolás korában az apró termete, vörös haja, szeppent orcája miatt gyapálják el olykor a társai. Ha aztán mókázik, akkor nagyon kacagnak rajta.

Aztán megint megverik, ő megint mókázik.

Így végzi el az elemi után a polgárit is.

Budapest, 1951. január Kabos László és ifj. Latabár Árpád a Fővárosi Varieté Jó reggelt Budapest! című műsorában. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen Forrás: MTI/Bartal Ferenc

Talán a véletlen
A cirkusz varázsát idővel felülírja a színház, a mozi csodája.

Már nem piros bohóc orról álmodozik, hanem hősi, drámai szerepekről.

A polgári iskolából kikerülve eldönti: Pestre utazik, s kitanulja a színészi hivatást. A fővárosban élő unokatestvére azt ajánlja: inkább a kertészkedést tanulja ki,

mert azt beszélik, hogy azokat a zsidókat, akik a mezőgazdaságban dolgoznak, nem viszik munkaszolgálatra.

Krausz Laci be is iratkozik a MIKÉFE (Magyar Izraelita Kézműves és Földművelési Egyesület) kertészképző intézetébe. Kollégista lesz. Tanulmányai vége felé tart, amikor jelentkezik Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába is. Alig egy hónap után Rózsahegyi azt mondja Krausz Lacinak :

Kedves öcsém, nem fogadhatom el a jövő havi tandíjadat, mert te zsidó gyerek vagy és most olyan világ van, ha megtudják, hogy felvettelek, becsukják az iskolámat.

Krausz Laci tudja, a mestere maga is zsidó, csak bizonyos védettséget élvez. Annyit felel neki:

Jól van, Kálmán bácsi, én megyek.

Hamarosan megkapja végbizonyítványát a MIFÉKE tanfolyamáról, majd végzett kertészként a behívót is a munkaszolgálatra.

Sárváron jelentkezik az illetékes parancsnokságon, innen kerül Kőszegre, ahonnan megindul a menet Mauthausen felé. Szülei, testvérei, a Karusz és Steiner nagyszámú rokonsága ugyancsak a deportáltak között kerül a felső-ausztriai koncentrációs táborba.
Kabos László interjúban beszélt arról, amin ott át kellett mennie.

Én nem úgy éltem meg a koncentrációs tábort, ahogy azt a könyvek leírták. Nem betegszobán sínylődtem, dolgoztam. Állandó halálfélelemben éltem, hol vagonokban, hol a zuhany alatt. Nekem nem segítettek lengyelek, csehek, ad abszurdum németek. A mai napig nem tudok megbocsátani, ahogy azt sem tudom, hogyan éltem túl. Talán a véletlen.

A tábort végül az amerikai csapatok szabadítják fel.

Kabos László akkor harmincegy kiló és flekktífuszban szenved.

Édesapja – akárcsak rokonaik többsége – nem éli meg a szabadságot. Kabos László édesanyjával, bátyjával és húgával tér vissza Magyarországra.

Ad magának öt évet
Sárvárra érve kiderül: Vasút utcai házukat időközben idegeneknek utalták ki a hatóságok. A visszatérő zsidóknak nem járt kártérítés, az állam új lakhelyet jelölt ki a számukra, legtöbbször kényszertársbérletbe elhelyezve az érintetteket. Így járnak ők is. Kabos László édesanyjának, testvéreinek és a korábban népes család néhány további túlélőjének anyai nagynénjük, Riza néni ajánlja fel segítségét, aki már évekkel korábban Amerikába emigrált. A megmaradtak, Krausz László kivételével, nem sokkal később az Egyesült Államokban kezdenek új életet.

Krausz László úgy dönt: rászán öt évet, hogy az anyanyelvén érjen el színpadi sikereket.

Egyszer majd megkérdezik tőle, hogy mindazok után, amit a vészkorszakban megélt, miként maradt kedve tovább szórakoztatni azt népet, amelynek meg volt a maga felelőssége mindabban.
Azt feleli majd:

Tévedés, nem a nép tehet róla, hanem a mindenkori politika.

Ha nem is tudott megbocsátani, nem minden honfitársát, nem hazája egészét okolta a megbocsáthatatlanért.
/ Amikor Kabos László már sikeres komikusként Ausztráliában turnézott, az egyik előadás után odalépett hozzá egy néző, aki elmondta, hogy ő nyilas parancsnok volt a vészkorszakban, azután vándorolt ki, és most nagy megtiszteltetés volna számára, ha vendégül láthatná a művész urat. Kabos udvariasan válaszolt: "Nézze, én egy ízben már engedtem egy efféle meghívásnak, mert akkor nem volt választásom. Nagy szerencsével éppen hogy túléltem. Most talán jobb, ha nem kockáztatok..." Sz.Á./

Tömbbálok sztárja

A huszonegy éves Krausz László a háborút követően alkalmi munkákból él, ágybérlőként talál fedelet a feje fölé. Mindeközben előbb egy színiiskolát működtető hölgynél – nem nevezi meg később sem – próbálkozik növendéknek jelentkezni, de az durván helyre teszi:

Ilyen külsővel akar maga színész lenni?

Az apró termetű fiatalember könnyezve baktat le a tanintézménynek helyet adó bérház lépcsőin.
De nem adja fel.

A Magyar Színház meghallgatásán a felvételi bizottság a nevetéstől könnyezik, amikor Krausz László előadja III. Richárd nagy monológját.

Krausz László tovább próbálkozik. Az Ifjúmunkások Színjátszókörénél már jó szívvel fogadják. A műkedvelőktől szerepeket kap, s tanácsot: keresse fel Bálint Lajost a Nemzeti Színház dramaturgját, aki maga is foglalkozik színészképzéssel. Bálint Lajos, Lulu bácsi – aki a zsidótörvények bevezetése után egyike volt az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) megalapítóinak – empátiával hallgatja a fiú történetét. Tandíjmentesen veszi fel növedékei közé, s javasolja: változtassa meg a nevét.

Krausz László úgy tudja, van némi rokonság közte és a háború utolsó éveiben Amerikában meghalt Kabos Gyula között. Ezért esik választása a nagy komédiás vezetéknevére.

Kabos László nem csupán a kötelező feladatok – helyzetgyakorlatok, prózai jelenetek, szavalatok, énekszámok – kapcsán mutat erős képességeket, hanem egyebek terén is. Kiválóan utánozza kedvenc színészeit is, például Gózon Gyulát, a Latabár-fivéreket, Sárdy Jánost.

Lulu bácsi ajánlásával kezd parodistaként fellépni több fővárosi kávéház esti műsorában.

Hamarosan az utcabáloknak, tömbbáloknak - utóbbiakon a bérházak függőfolyosóira kirakott sámlikon ücsörgött a publikum, s nézte a zárt udvaron zajló produkciót - is rendszeres fellépője lesz.

Fővárosi népszerűségét tekintve igazi sztárja.

Csúnya, vörös, kelendő
A fellépések között sokat üldögél a Pódium Kabaréval /Ma Radnóti Színház. Sz.Á./ szemközti Pichmichián kávézóban.

Szállásadója, bizonyos Hermina néni a tömbbálok mindig éhes sztárja előtt kulcsra zárja a spejzot. Az örmény kereskedő által üzemeltetett Pichmichiánban viszont hitelben van a sós stangli.

Még '45-t írnak, amikor egy nap, Verebes Károly, a Pódium Kabaré tagja szalad ki a színházból, s veszi célba Kabos László kávéházi asztalát. Kabos László nem sokkal azután ismerte meg a Pódium neves színészét, hogy megkezdte tanulmányait Bálint Lajosnál. Verebes is különlegesnek találta Kabos képességeit, közös számot is összehoznak, együtt adják elő az utca és tömbbálokon, egyéb rendezvényeken.
A futva érkező Verebes most színpadi lehetőséget ajánl. Kiderül, Nóti Károly egy villámtréfáját próbálják éppen, amelyben két fekete bőrű amerikai háborús hős azon kesereg egy New York-i padon, hogy ugyan katonának jók voltak, de béke beköszöntével még a villamosra sem szállhatnak fel. Mindeközben átmegy előttük a színen egy olyan, cigarettáját kedélyesen szívogató figura, aki küllemében tökéletesen megfelel a zsidókról élő sztereotípiáknak. Felbukkanásával támasztékot szolgáltatva a két fekete bőrű poénjának: „Mázlista!"

Eredetileg az arisztokratikus küllemű Kollár Béla kezdte próbálni a szerepet, de vele nem működött a tréfa.

Verebes ajánlatára próbát tesznek Kabos Lászlóval.

A társulat könnyezve nevet. Ez esetben jót jelent.

Kabos László a következő feladatát egy Anatole France darabban kapja, amelyben Turay Ida játssza a főszerepet. Amikor az 1946-os színházi évadban a Magyar Színház bemutatja Békeffi István és Stella Adorján Janika című darabját, a főszerepben ugyancsak Turay Idával, a színésznő ragaszkodik hozzá, hogy a néma házmesterfiú szerepét Kabos Lászlóra osszák. Az előadás rendezője Fábri Zoltán eleinte tiltakozik a „csúnya, vörös gyerek" szerepeltetésétől, de Turaynak nem lehet ellentmondani. A közönség pedig dől a nevetéstől, s nem csak akkor, amikor a csúnya, vörös gyerek a Turay által játszott nő köntösében billeg a színpadon.

Egy-egy szemvillanásával is képes megkacagtatnia publikumot.

Budapest, 1951. október 9. Kabos László (b) és Salamon Béla (k) és Sugár István színészek a Ki vagytok értékelve című kabaréműsor egyik jelenetében a Vidám Színpadon Forrás: MTI/Várkonyi László

Kabos László alig egy éve, 1945-ben döntötte el, hogy öt évet ad magának arra, hogy bebizonyítsa: színpadra termett. A Janika '46-os bemutatója után sorra kapja a felkéréseket a fővárosi magánszínházak komédiáiba, szórakoztató produkcióiba. Nem csupán néma szerepekre. Színházi feladatai mellett

1948-ban diplomát szerez a Kertészeti Főiskolán. Jó sztori lesz későbbi tréfálkozásaiban.

A színházak 1949-es államosítását követően két évig társulaton kívül előadóművészként talál lehetőségeket különböző rendezvényeken, a pártállam erős felügyelete alatt működő szórakozóhelyeken, a FÉSZEK Klub műsoros rendezvényein.
Amikor 1951-ben megnyílik a Vidám színpad, Kabos Lászlót a társulathoz rendelik.

Idővel majd alapítótagként említik a lexikonok.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!