Szijjártó Péter: minden eddiginél szorosabb partnerségre van szükség az Európai Unió és Törökország között

SZIJJÁRTÓ Péter; FIDAN, Hakan
Budapest, 2023. július 28. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Hakan Fidan török külügyminiszter a tárgyalásukat követően tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. július 28-án. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Minden eddiginél szorosabb partnerségre van szükség az Európai Unió és Törökország között, ugyanis ez segítené a kontinens fizikai és energiabiztonságának, illetve romló versenyképességének javítását is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a török kollégájával közös sajtótájékoztatóján először is hatalmas megtiszteltetésnek és baráti gesztusnak minősítette, hogy Hakan Fidannak kinevezését követően az első útja Magyarországra vezetett, ami szavai szerint bizonyítja a felek közötti stratégiai kapcsolatot.

Rámutatott, hogy az új geopolitikai és világgazdasági korszakban minden eddiginél nagyobb a jelentősége Törökországnak, amely meghatározó Magyarország és egész Európa biztonsága szempontjából, mind a fizikai, mind az energiabiztonság terén.

– hangsúlyozta.

– tette hozzá.

Budapest, 2023. július 28. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Hakan Fidan török külügyminiszter a tárgyalásukat követően tartott sajtótájékoztatóra érkezik a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. július 28-án. MTI/Szigetváry Zsolt Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Majd ennek kapcsán méltatta a bevándorlási hullámokat féken tartó ankarai politikát, ami nagy anyagi terheket is jelent.

– mondta.

Szijjártó Péter ezután leszögezte, hogy Törökország szerepe kulcsfontosságú hazánk energiabiztonsága szempontjából is, miután az orosz földgáz mára nagyrészt a Török Áramlat vezetéken keresztül érkezik, anélkül teljesen ellehetetlenülne az ellátás.

– húzta alá.

Valamint üdvözölte, hogy már idén is több mint kétmilliárd köbméter földgáz érkezett Magyarországra ezen a tranzitútvonalon, ami nagyban segíti a felkészülést a télre. Kiemelte, hogy hazánkban a tárolók töltöttsége jelenleg már az éves fogyasztás több mint 48 százalékát fedezi, míg az európai uniós átlag 25 százalék.

Arra is kitért, hogy Törökország az ellátás diverzifikációjának terén is megkerülhetetlen, mivel nemcsak az azeri földgáz szállításában érintett, hanem

tárgyalás folyik a közvetlen beszerzésről is a török féltől.

Majd hozzátette: az atomenergia terén is szoros együttműködésről állapodtak meg, különös tekintettel arra, hogy Törökország és Magyarország azonos technológiájú erőművet épít azonos kivitelezővel, így fontos a tapasztalatok cseréje.

Budapest, 2023. július 28. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Hakan Fidan török külügyminiszter a tárgyalásukat követően tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. július 28-án. MTI/Szigetváry Zsolt Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A miniszter hangsúlyozta, hogy Törökország a jövőben a világ tíz legnagyobb gazdasága közé kerülhet, az EU-nak ezért nagy szüksége lenne erre az együttműködésre, ugyanis a kontinens versenyképessége folyamatosan gyengül, és "hatalmas luxus" volna veszni hagyni szoros kapcsolat kiépítését a feltörekvő szomszédos országgal.

– húzta alá, fontosnak nevezve a vámunió modernizálását és a vízummentesség mielőbbi megadását.

Végül érintette az ukrajnai háború témáját is, és ismét fegyverszünetet és béketárgyalásokat sürgetett.

– fogalmazott.

Ezért kifejezte köszönetét a török vezetésnek, amely eddig egyedül tudott sikeresen közvetíteni a felek között tavaly a gabonamegállapodás tető alá hozásában.

Szijjártó Péter újságírói kérdésekre válaszolva közölte, hogy a svéd NATO-tagság ratifikációs eljárásával kapcsolatban folyamatosan informálta egymást a magyar és a török kormány, és ez így lesz a következő időszakban is.

Leszögezte: a szavazás időpontjáról a parlamenti többség dönt majd, a kormány már előterjesztette a javaslatát.

A dániai és svédországi Korán-égetésekkel kapcsolatban pedig hangsúlyozta, hogy a magyar kormány elfogadhatatlannak tartja bármilyen vallás könyveinek, szimbólumainak meggyalázását.

– mondta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!