Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Óriási botrányt kavart, hogy Kőszeg Ferenc, a Soros György által támogatott Helsinki Bizottság egykori vezetője, volt SZDSZ-alapító politikus azt a kijelentést tette, hogy az erotikával átszőtt érzelmi kapcsolatokat felnőtt és gyerek között nagyon széles körűek, a büntetőjogi szigor csak árt a dolognak. Hogyan értékelhetőek Kőszeg szavai?
Nem hazai jelenség, hogy a liberálisnak beállított politikai és közéleti szereplők a témakört filozófiai térben elhelyezve, a felnőtt-gyermek testi viszony kultúránként eltérő megítélését próbálják a pedofília szalonképessé tételére használni,
ez azonban nem változtat azon, hogy a szélesebb értelemben vett társadalmi és jogi környezetünk – beleértve még az európai országok többségét – a jelenséget a tiltott és egyben a szankcionálandó kategóriába utalja. A pedofília ebben a fajta kulturális és jogi kontextusban a kiskorúak iránti kóros, szexuális érdeklődést, illetve a kiskorúak szexuális zaklatását, megrontását (beleértve a beleegyezési korhatár alatti kiskorúak iránti szexuális érdeklődést) jelentik.
A baloldali politikus személyes példát is felhozott a Partizánnak adott interjúban, ahol elmondta, hogy fia egykori iskolájában egy pedofil tanár rendszeresen kikezdett a fiúkkal, ő pedig azt javasolta a gyerekének, ne hagyja magát, de »ne menjen ebben tovább«. Magánemberként és politikusként is felmerül a kérdés: hogyan kérhette ilyenre a saját fiát, és mondhat ilyesmit?
Az egyéni morális felelősség megítélése ilyen típusú esetekben kétirányú, egyrészt egy súlyos – vélt vagy valós – visszaélés bagatellizálása, illetve egy jogsértő gyakorlat elhallgatására buzdítás merülhetnek fel. De az erkölcsi szabályokon túl, a jog, sőt a nemzetközi jog is egyértelműen állást foglal ebben a kérdésben. A New York-ban, 1989-ben kelt nemzetközi gyermekvédelmi egyezmény – melynek Magyarország is részese – félreérthetetlen módon előírja, hogy az aláíró államok megtegyenek minden arra alkalmas, törvényhozási, közigazgatási, szociális és nevelési intézkedést, hogy megvédjék a gyermeket a fizikai és lelki durvaság, a rossz bánásmód vagy a kizsákmányolás – ideértve a nemi erőszakot is – bármilyen formájától. Ráadásul mindezt addig, ameddig a kiskorú
szüleinek vagy valamelyik szülőjének, illetőleg törvényes képviselőjének vagy képviselőinek, vagy bármely más olyan személynek, akinél elhelyezték, felügyelete alatt áll.
A pedofíliát nyíltan bagatellizáló Kőszeg Ferenc mellé állt a Soros-blog vezető propagandistája, egy Szily László nevű "újságíró". Szily szerint ráadásul azzal, hogy Gulyás Márton ezt az interjút elkészítette, egyfajta Fidesz-ügynökké vált. A teljesen képtelen állítást azzal próbálja alátámasztani, hogy egy baloldali aktivista nem kérdezhet ilyet Kőszegtől. Mi az oka, hogy a baloldalnak mindig van valamilyen kifogása a valósággal szemben, illetve mire vezethető vissza, hogy a dollármédia nyíltan kiáll, és megvédi Kőszeget?
Modellszerűen megállapítható, hogy egyes nyugati társadalmak törvényhozási fordulata következtében veszélyesen gyengülhet a kiskorúak védelmét szolgáló, államon belüli jogi és szociális védőhálók szövete. A folyamatos és szisztematikus, a tömegkultúra és a törvényhozás összefonódását jellemző, a kérdéskör számos aspektusára kiterjedő liberalizációs tendenciák gyakran hozzák nehéz helyzetbe a tagállami kormányokat, amelyeknek növekvő kihívást jelent az egyre szabadosabbá váló nemzetközi tendenciák kivédése.
Az az intézményrendszer – uniós és nemzetközi szinten – amely jogalkotási és jogalkalmazási szinten terjeszti ezt a fajta erkölcsi nihilizmust, alapjaiban határozza meg a liberális jogvédők és a politikai baloldal egy részének hozzáállását társadalmi kérdésekben.
Szily ostobaságokkal támadja a Kőszeggel interjút készítő baloldali aktivistát, Gulyás Mártont és a Kőszeget elítélő Soros-féle Helsinki Bizottságot is. Szily védelmébe vette Sipos Pált, akiről 2014-ben derült ki, hogy még magyartanárként a fiú diákjait zaklatta az ELTE Trefort Ágoston Gimnáziumban. Ez az elvárható magatartás egy ilyen helyzetben, vagy valami más húzódik a háttérben? Mi az oka továbbá, hogy egyre több ilyen ügyre derül fény a baloldal háza tájáról?
Ha jóhiszeműen közelítjük meg a kérdést, egyesek abból a téveszméből indulnak ki, hogy a posztmodernnek szükségképpen velejárója az erkölcstelenség, de legalábbis az erkölcsi felpuhulás attitűdje. A köznyelvben dollárbaloldalnak nevezett balliberális tollforgatók közege – amiképpen a politikai pártjaik is – néhány kivételtől eltekintve (például az orosz-ukrán háború kapcsán megjelenő morális dilemmák szakralizálásán túl) általában elutasítanak, sőt tagadnak mindenfajta erkölcsi korlátot vagy mércét.
Ennek egyik szemléletes megnyilvánulásai, hogy
például a HVG egyik újságírója a pedofília kapcsán többször megengedő jelleggel lépett fel, másrészt a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló jogszabályt homofóbnak minősítik, és elutasítják a politikai baloldalon.
Pedig a többségi társadalom ebben a kérdésben homlokegyenest mást vall. A Századvég Alapítvány tárgykörben született kutatása szerint
a magyarok 95 százaléka nem tartja elfogadhatónak, hogy egy felnőtt egy 15 éves fiatalkorúval tartson fenn szexuális kapcsolatot, továbbá 96 százalékuk ellenzi, hogy egy tanár egy rá bízott fiatalkorúval álljon ilyen kapcsolatban.
A baloldalon egyre nagyobb teret hódít a pedofília esetleges legalizálása. Még 2021-ben látott napvilágot, hogy a nyugati országokban egyre jobban igyekeznek legalizálni a pedofíliát azzal, hogy nem vesznek tudomást a gyerekek ellen elkövetett cselekedetekről, vagy éppen támogatják azokat. Normális az, hogy a "politikai korrektség" jegyében az identitáspolitika támogatói egyáltalán nem kelnek fel a gyermekek védelmére?
Ha így közelítjük meg, a "politikai korrektség" képviselői valójában nem tudják, vagy nem is akarják figyelembe venni a gyermekek, mint e tekintetben különösen sérülékeny csoport szempontjait.
Kétségtelen, hogy bizonyos szexuális szubkultúrák – néha már kifejezetten agresszív csoportszolidaritást mutató – tagjainak képviselői a többségi társadalom ízlésétől távol álló szexuális devianciákat próbálnak széles körben elfogadottá tenni az elmúlt időszakban. Miközben Magyarország alkotmányos szinten rögzíti a gyermekek jogát a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz, az Európai Unióban
utoljára 1996-ban adott ki az Európai Tanács egy olyan nyilatkozatot, amely elítéli nevesítetten a pedofiliát.
Az akkori dokumentumban az Unió vezetői hangsúlyozták, hogy a Tanács keretében ülésező oktatási miniszterek újólag megerősítik, hogy az oktatási rendszereknek továbbra is folyamatosan azon kell dolgozniuk, hogy olyan biztonságos és védett környezetet biztosítsanak, amelyben a fiatalok védve vannak, és kiegyensúlyozott személyiségekké fejlődhetnek, akik aktívan részt vehetnek a társadalom fejlődésében. Kiemelték, hogy minden gyermeknek joga van a biztonságos gyermekkorhoz, és elismerték, hogy egyetlen társadalom sem mentesül a pedofília gonoszságától és annak az áldozatokra, családjaikra és a társadalomra gyakorolt következményeitől. A Tanács keretében ülésező oktatási miniszterek akkor "megragadták az alkalmat", hogy kifejezzék legmélyebb együttérzésüket mindazoknak, akik fizikailag és érzelmileg szenvedtek e bűncselekmények következtében.
Az Unió csúcsszervének nyilatkozata végül kiemelte, hogy az oktatási rendszereknek, különösen a tanároknak és az iskoláknak fontos szerepet kell játszaniuk a gyermekek általános védelmében és a pedofília elleni küzdelemben. Ezért lehet kijelenteni, hogy
a magyar nemzeti kormány törekvései ezen a téren is európaiak. Csak éppen Brüsszelben most egy, az EU saját korábbi álláspontjával szöges ellentétben álló, a gyermekvédelem szempontjából rendkívül veszélyes nézetet próbálnak a tagállamok polgáraira ráerőltetni, ráadásul egy kalap alá véve a pedofiliát és a homoszexuálisok jogainak védelmét, amely újabb, mély szociális és politikai törésvonalat hoz létre az integráció és a szolidaritás jegyében létrehozott Európai Unióban.
