Szijjártó Péter: Súlyos vádakat és hamis információkat terjesztenek Magyarországról a svédországi iskolákban

Szijjártó Péter, katar, Lolwah Al-Khater


foto_ fb
Vágólapra másolva!
Súlyos vádakat, hamis információkat terjesztenek Magyarországról a svédországi iskolákban, ami nem segíti a skandináv ország NATO-csatlakozásának ratifikációs folyamatát - írta svéd kollégájának, Tobias Billströmnek küldött levelében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető a Facebook-oldalán is közzétett üzenetében emlékeztetett, hogy hivatali partnere az utóbbi időben több találkozót is kezdeményezett a NATO-csatlakozás országgyűlési jóváhagyásának megvitatása érdekében. "Ezen alkalmakat arra használtam fel, hogy elmagyarázzam Önöknek a svéd politikusok által felhozott súlyos, elfogult, tisztességtelen és igazságtalan vádak sorozatának felettébb negatív fogadtatását.

- hangsúlyozta.

Aláhúzta, hogy a magyar parlament képviselői demokratikus versenyben szerezték mandátumukat, az életszínvonal javításán dolgoztak választókerületeikben, ennek eredményeként pedig sokan közöttük négyszer, ötször, sőt hatszor is megkapták az emberek támogatását. "Ha azt hallják, hogy az Önök politikusai ezt antidemokratikusnak vagy tekintélyelvűnek ítélik, akkor nem kell meglepődni azon, ha ezt sértésnek tekintik" - mutatott rá. "Most pedig, tisztelt Miniszter úr, ezek a képviselők azt olvasták a hírekben, hogy az állami alapítvány által működtetett UR biztosította iskolai tananyaguk részeként súlyos vádakat és hamis információkat terjesztenek a svédországi iskolákban a diákoknak, azt sugallva, hogy a demokrácia az elmúlt években hanyatlásnak indult Magyarországon" - közölte. Szijjártó Péter leszögezte:

Ez az ellentmondás most még inkább kiéleződött, és cseppet sem segíti az Ön folyamatos követelésének teljesítését" - írta. "Azt remélem, hogy ezt végre komolyan figyelembe veszik" - tette hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!