Felhívta a rendőröket egy férfi, majd közölte, hogy felrobbantja őket
![Embeddel, A, kimondott, szónak, súlya, van,](https://cdn.origo.hu/2023/12/hridFGJlKb7xIEGH_u8TRzrYt-5Lf8SYMql2H6Aw718/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmMmRkNDk3MTQxYjQ0NGI5NTBiZTg5MTg4MzZhNTJj.webp)
A férfi szeptember 4-én este részegen betelefonált a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányságra, és
azt mondta, hogy a rendőrök menjenek ki a cserhátsurányi lakcímére és lőjék őt le, mert ha nem, akkor ő nyit rájuk tüzet. Néhány perccel később megismételte a hívást, és közölte, hogy felrobbantja a kiérkező rendőröket.
A fenyegetést a rendőrök komolyan vették és értesítették a Terrorelhárítási Központ munkatársait, akik a 38 éves férfit a lakásán elfogták.
A nógrádi rendőrök terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés gyanúja miatt őrizetbe vette a férfit, aki
már korábban is többször telefonált a rendőrségre, hasonló módon fenyegetve őket.
Az ügyészség a bűnismétlés veszélye miatt javasolta a férfi letartóztatását, melyet a bíró el is rendelt.
A terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés súlyos bűncselekmény, ezért a férfi
akár nyolc évre is börtönbe kerülhet,
részegségét pedig nem mentségképp, sőt, épp hogy súlyosító tényezőként értékelik.