Amerikai szélsőbaloldali őrület fenyeget egy magyar színházat, mert fehér színész játszik egy fekete szereplőt

A nagy kézrablás, színház, Thália, Kálomista Gábor
Vágólapra másolva!
Nemrégiben derült ki, hogy a szélsőbaloldali eltörléskultúra őrülete jegyében a Thália Színház A nagy kézrablás című előadását le akarják tiltatni. Az Oscar-díjas író, rendező, Martin McDonagh ügynöksége azt írta a színháznak egy e-mailben, hogy a fekete arcúra festett fehér színész nem játszhatja a darab fekete karakterét. A darabot először 2016-ban mutatták be, és bár akkor is feketére festették az afroamerikai Tobyt játszó színészt, akkor ez nem okozott problémát, pedig a feketére maszkírozás, azaz a blackface jelenségére már akkor is vadásztak az Egyesült Államokban. Arról, hol tart most az ügy, és mire számíthat a Thália, a színház igazgatóját, Kálomista Gábort kérdeztük.
Vágólapra másolva!

Kálomista Gábor az Origónak adott interjúban elmondta az üggyel kapcsolatban, hogy múlt héten kaptak egy jelzést az írót képviselő ügynökségtől arról, hogy Martin McDonagh nem járul hozzá a darab olyan formában történő bemutatásához, mint amit a Thália csinál. Ez egyébként a főpróba napján történt, a premier előtti napon – tette hozzá.

– mondta el a rendező, aki arra emlékeztetett, hogy A nagy kézrablást egyébként már 2016-ban bemutatták itthon, és azóta játsszák a Tháliában, szintén blackface-szel, de azóta senkinek semmi baja nem volt vele.

Nem tudni, ki a névtelen feljelentő

– mondta el Kálomista Gábor.

A nagy kézrablás című darabban a főszereplőt Jámbor Nándor alakítja Forrás: Kallai Toth Anett

Az igazgató szerint ők annyit tettek, hogy jelezték a magyar ügynökség felé, ha van valami problémájuk, azt hivatalosan is közöljék a Színházzal. Hozzátette: a Thália ráadásul nem áll kapcsolatban az amerikai ügynökséggel, csak a magyarral. Leszögezte:

Az igazgató azt is elmondta, hogy egy névtelen feljelentés alapján reagál egy ügynökség, amely feléjük hivatalos értesítést nem küld, felettébb különös; ráadásul kíváncsi lenne arra az amerikai névtelen feljelentőre, akinek nincs más dolga, mint a Thália Színház télikertjének a honlapját böngészni. Kálomista Gábor arról is beszélt, hogy a színház maga az átváltozások művészetének színpada.

AZ ALÁBBI VIDEÓ A DARAB PREMIERJÉNEK ESTÉJÉN KÉSZÜLT! NÉZZE MEG!

Állnak a per elé

Kálomista az Origo azon kérdésére, hogy mit tesznek, ha az említett fél perelni fog, azt válaszolta, hogy

Kálomista arra is felhívta a figyelmet, hogy ezt a darabot a világ számos országában játsszák, nem csak a Tháliában, ezért sem érti, hogy a most felbukkanó személynek, és magának az ügynökségnek mi a problémája. Azt is hangsúlyozta, hogy

ők a Thália Színházba nem engednek be semmiféle politikai célzatú narratívát. Szerinte a köz életét mindenki úgy éli, ahogyan az neki jó, de a Thália Színház egy politikailag neutrális színház.

Az Oscar-díjas író, rendező, Martin McDonagh ügynöksége azt írta a színháznak egy e-mailben, hogy a fekete arcúra festett fehér színész nem játszhatja a darab fekete karakterét Forrás: Drew Anthony Smith

Vezekeljen az, aki azt érzi, meg kell ezt tennie

– mondta el az igazgató. Kálomista Gábor hozzátette:

Hozzáfűzte:

A fenyegetőzésekre Kálomista annyit reagált, hogy ez nem jó irány, de ha valóban jogorvoslatot akar az író, akkor terelje hivatalos útra az ügyet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!