Idősebb Burka Ferenc és fia ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés volt a vád. Az ügyet 2000 áprilisában kezdték tárgyalni, majd 2002-ben született meg az elsőfokú ítélet, ám egy évvel később a másodfokon döntést hozó Szegedi Ítélőtábla új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot. Ugyanis az elsőfokú ítéletet hiányosnak és felderítetlennek tartotta, illetve kimondta, hogy
nem lehet kétséget kizáróan megállapítani, hogy a két férfi követte el a gyilkosságot.
A két Burkát 2005-ben felmentették bizonyítottság hiányában, egy évvel később pedig a Debreceni Ítélőtábla másodfokú végzésében helybenhagyta a felmentő határozatot. Pár hónap elteltével
apa és fia pert indítottak az állam ellen, s kártalanítás címén 50-50 millió forintot kértek.
Végül 2007 elején az idősebb férfi 20, a fia pedig 25 millió forintot kapott. Indokolatlan büntetés miatt máig ez a Magyarországon valaha megítélt legmagasabb összegű állami kártalanítás.
Ezt követően azonban újabb csavar jött az ügyben, a jogerősen egyszer már felmentett és kártalanított apa és fia elleni ítéletet perújítás keretében hatályon kívül helyezték, majd 2018. szeptember 9-én Burka Ferencet jogerősen 9 év, a fiát, ifjabb Burka Ferencet pedig 7 év fegyházbüntetésre ítélték. Mára mind a ketten szabadultak a rácsok mögül, de közben
a magyar állam bejelentkezett, hogy a részükre kifizetett, több tízmilliós kártalanítást visszakövetelje.
Azzal, hogy a büntetőügyben kimondták Burkáék bűnösségét, a kártalanításról szóló polgári perben is lehetőség lett volna a perújításra, mégpedig a büntetőügyben hozott jogerős ítélettől számított hat hónapon belül, ám a magyar állam csak 2021 januárjában lépett – mondta a Blikknek Zeke László ügyvéd.
Jogcím nélküli gazdagodás miatt kérnek vissza az ügyfelemtől 20 millió forintot, a fiától pedig 25 milliót. Igen ám, de úgy néz ki, hogy a jogerős kártalanítási ítélettel párhuzamosan van egy jogerős, visszafizetésre kötelező bírói döntés is. A védő megjegyezte, hogy az utóbbi végrehajtási szakban van, de nincs miből azt rendezni, mert
Burkának nincs se vagyona, se jövedelme, így a végrehajtás nem sok sikerrel kecsegtet.