Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Az Országgyűlés hétfői ülésén a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc tulajdonképpen kimondta, hogy „Gyurcsánynét tenné az ország élére". Miért akarja ezt elérni a bukott baloldali exminiszterelnök?
A DK elnöke köztudottan az ország egyik, ha nem a legelutasítottabb politikusa, aki többször bizonyította már, hogy politikai érzéke ugyan van (ezért is veszélyes), de kormányozni nem tud, így, ha ő lenne a DK (vagy akár a komplett baloldal) miniszterelnök-jelöltje 2026-ban, az garantált bukást jelentene a számára.
Esetleg azért szorgalmazhatja ezt az opciót, mert tisztában van vele, hogy másképp nem kerülhet a közjogi hatalom közelébe Magyarországon, a felesége azonban egy alkalmas „trójai faló" lehet ebben a képzelt politikai modellben.
Dobrev Klára tekintetében – annak ellenére, hogy terhelt szülői, nagyszülői és családi háttérrel rendelkezik – a baloldali előválasztásnak csúfolt esemény "első fordulós eredményei" (Dobrev: 34,84%, Karácsony Gergely: 27,3%, Márki-Zay Péter: 20,4%, Jakab Péter: 14,08%, Fekete-Győr András: 3,39%, stb.) alapján egyfajta tévképzet is kialakulhat a DK elnökénél.
Azzal, hogy Gyurcsány Ferenc évek óta azt ismételgeti, hogy a felesége lenne a legjobb miniszterelnök, sokak szerint azt igyekszik elhitetni a választókkal, hogy ő – bizonyos értelemben – visszavonult, nem szeretne kormányozni, nem vágyik kormányzati pozícióra, és ezáltal meg akarja hozni azoknak a kedvét, akik egyébként a DK-ra szavaznának, de a Gyurcsány-faktor miatt nem tesznek így.
Mégis, ha eljátszunk azzal a disztópikus – és a jelenlegi kutatások alapján esélytelen, de a szabad, demokratikus választások fényében elvi szinten lehetséges – gondolattal, hogy a DK nyerné a következő választásokat, az azt jelentené, hogy Gyurcsány Ferenc pártelnök lenne az ország egyik legbefolyásosabb embere, hiszen a kormánypártot (vagy a koalíció legnagyobb pártját) vezetné. Ő osztaná a pozíciókat (ahogy ezt valószínűleg jelenleg is teszi, elég csak visszaemlékezni, amikor Márki-Zay Péter elmondta, hogy őt Gyurcsány Ferenc bármikor leválthatná), és arra is lehetősége lenne, hogy mást jelöljön miniszterelnöknek – akár saját magát. Ez természetesen azt jelentené, hogy hazudott a választóknak, hiszen Dobrev Klárát nevezték meg kormányfőjelöltnek, de – mint azt a történelem bizonyította – az igazmondás nem erőssége Gyurcsánynak („hazudtunk reggel, éjjel meg este").
A Momentum érdemben szinte nem szólt hozzá semmihez a hétfői ülésen. Gelencsér Ferenc tulajdonképpen csak személyeskedett, és csúnyán felsült. Milyen súllyal esik latba az, amit Gelencsér kiejt a száján?
A Momentum nevű politikai formáció elnöke az országgyűlési vitapartner személyét támadta, sértegette őt heves indulattal, és szinte végig előítéletszerű megállapításokra támaszkodott ahelyett, hogy a vita és a miniszterelnöki beszéd tárgyával kapcsolatban érvelt volna. Ez a vitakultúra egyúttal a politikai érveléstan teljes hiányát mutatja.
A felelős parlamenti vitában az érvelő felek feladata, hogy megmutassák, álláspontjuk jobb, és közpolitikai tekintetben helyesebb, mint a másiké – a "lilák" elnöke viszont nem ezt az utat választotta, jegyezzük meg, hogy megszokott módon.
A tüntetések, felvonulások rendőri kezelésének mai gyakorlatával való érvelése annak fényében is hiteltelen, hogy
saját pártja, közössége a 2006-os rendőri brutalitás idején miniszterelnök Gyurcsány Ferenc pártjával kötött országgyűlési választási szövetséget (ez pedig a Momemtum megbízhatóságát, becsületességét, morális következetességét teszi kétségessé, azzal együtt is, hogy a rendvédelmi és rendfenntartó gyakorlat manapság nem említhető egy lapon a 2006-ban tapasztaltakkal).
Az egyes megjegyzései kapcsán példálózó jelleggel utalhatunk arra, hogy a munkaalapú társadalom megvalósítása nem is volna lehetséges tudásközpontúság és a humán tényezők figyelembe vétele nélkül, azaz tudás és megfelelő készségek nélkül nem volna lehetséges hasznos, célirányos gazdasági tevékenységeket megvalósítani.
Szabó Tímea folytatta az alpári stílust. Ő egy hatalmas álhírrel indított: nem térültek meg a Magyarországra érkezett német autógyárak. A párbeszédes képviselő az akkumulátorgyárakról is valótlanságokat adott elő. Hazudott. Szabóra miért jellemző ennyire a botránypolitizálás?
A magyarországi német autógyárak kb. 160 ezer embernek adnak munkát (a japán Suzuki adatait leszámítva), amivel több tízezer család számára biztosítják a megélhetést, valamint súlyos adómilliárdokat jelentenek a költségvetés számára bevételi oldalon. Ezek közvetlen hozzájárulása a magyar GDP-hez 4-5 százalék, de a beszállítók és egyéb szolgáltatók révén további 7-8 százalékot jelentenek a magyar gazdaságnak. A német autógyárak átlagosan a magyar export kb. 20 százalékát adják.
A Párbeszéd érintett politikusa az érdemi, tartalmi és értékelvű politizálás helyett továbbra is a botrányos politikacsinálást, a szélsőségekbe hajló beszédmódot választja, és úgy látszik, hogy a baloldal eddigi botrányaiból nem tudott levonni semmilyen következtetést a helyes politizálásra és a társadalom normáira, értékeire vagy konvencióira vonatkozóan.
Ez egyébként jellemző mindazon politikusokra és politikai erőkre, akiknek nincs érdemi mondanivalójuk, nincs konkrét programjuk, nincs valós kritikájuk, az egyetlen – üres – üzenetük a választóknak pedig csupán annyi, hogy kormányváltást szeretnének.
Tóth Bertalan (MSZP) tovább sulykolta Svédország NATO-csatlakozását. A baloldal miért erőlteti ennyire ezt a témát?
A többszörösen meghasonlott magyarországi baloldal és annak bázispártja, a Magyar Szocialista Párt mindig is a külső, nemzetközi elvárásoknak való megfelelést tekintette elsődlegesnek a nemzeti érdekek védelme, képviselete, karakteres felvállalása helyett. Az ország szuverenitása senkire át nem ruházható, annak letéteményese a szabadon választott magyar Országgyűlés, amely nem külső nyomásgyakorlás alapján hozza meg döntéseit ilyen fontos kérdésekben.
A svéd NATO-csatlakozás körüli egész vita markánsan megmutatja a két oldal közötti különbséget a nemzeti szuverenitásról való gondolkodásban is.
Tóth azért erőlteti ennyire, mert
a nyugati politikai és a nemzetközi nagytőke ezt várja el tőle, és minden „elvtársától".
Svédország hosszú ideig tartózkodott a NATO-tagságtól, ez többek között politikai döntésekre és biztonságpolitikai megfontolásokra vezethető vissza, ilyen például a semlegesség, a biztonság, a belső politikai kérdések és az ország békefenntartó szerepe. Az országnak hosszú történelme van a semlegesség fenntartására és a konfliktusoktól való távolmaradásra. Ez a hagyomány az 1814-es svéd-norvég unió felbomlása óta alakult ki. Stratégiai helyzetéből adódóan hagyományosan fontosnak tartja a nemzetközi béke és stabilitás fenntartását, és inkább a partnerségekre és diplomáciai megoldásokra helyezi a hangsúlyt. Bár a hidegháború időszakában közvetlen szomszédságában volt a NATO-tagállamokhoz tartozó Norvégia, a semlegesség megőrzése és a nemzetközi viszonyok befolyásolása miatt elzárkózott a tagságtól. A csatlakozás hivatalos menete az, hogy a NATO legfőbb politikai döntéshozó szerve, az Észak-atlanti Tanács, amiben mind a 31 jelenlegi tagállam képviseltetve van, egyhangú döntésével meghívja azokat az országokat, amelyek informálisan, tehát nem hivatalos csatornákon keresztül kifejezik csatlakozási szándékukat. Ezt az Észak-Atlanti Szerződés 10. cikke rögzíti, miszerint
a Felek egyhangú megegyezéssel a Szerződéshez való csatlakozásra hívhatnak meg minden más európai államot, amely képes arra, hogy elősegítse a Szerződés elveinek továbbfejlesztését és hozzájáruljon az észak-atlanti térség biztonságához. Minden ekként meghívott állam részesévé válhat a Szerződésnek.
Megjegyzendő, hogy Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója több svéd magasrangú politikustól származó idézettel mutatott rá a közösségi oldalán arra, hogy tulajdonképpen mi is hazánk problémája:
Orbán Viktor miniszterelnök fontos kijelentése, hogy "Nem térhetünk vissza a Gyurcsány-korszakba". Mi a lényegi különbség ma a bal- és a jobboldal politikai kultúrája között?
A kormányfő kijelentése rámutat arra, hogy a baloldal győzelme egyúttal Gyurcsány Ferenc győzelmét jelenti, felhívja a figyelmet arra, hogy
aki bármilyen összefogás keretében az ellenzék valamely jelöltjére adja le a voksát, az valójában a DK elnökét erősíti, hiszen a Demokratikus Koalíció ma a legerősebb párt a globalista térfélen, nélkülük szóba sem jöhet semmiféle kormányváltás a baloldal részéről.
Orbán Viktor ezzel a kijelentésével felhívta a figyelmet arra, hogy egy esetleges baloldali győzelemmel ugyanazok az arcok, ugyanazok az intézkedések, és – általánosságban – ugyanaz a politika köszöntene vissza, ami 2002 és 2010 között volt tapasztalható Magyarországon: a választók becsapása, a rezsiárak drasztikus emelkedése, vizitdíj, többkulcsos adórendszer, az ország és erőforrásainak kiárusítása, valamint a kormányzat politikájával egyet nem értőkkel szemben aránytalan erőszak és elnyomás alkalmazása.
A két oldal politikai kultúrája között számos különbség figyelhető meg, melyek közül a legfontosabbak:
