A dollárbaloldal szerint folytatni kell az orosz-ukrán háborút

Ukrajna, Ukrán, Orosz, Oroszország, háború, konfliktus, 2024.04.02., UkránOroszháború,
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Van egy nagy félelem, hogy ha Trump elnök lesz, akkor az amerikai támogatások megszűnnek – mondta el Szent-Iványi István baloldali megmondóember egy interjúban azzal kapcsolatban, hogy az amerikaiak fegyverrel is támogatják Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban. A Magyar Nemzet összefoglalója szerint Szent-Iványi úgy véli, hogy a NATO eddig nem vállalt ilyen szerepet, hanem csak tagállami szinten adtak fegyvereket.
Vágólapra másolva!

Jens Stoltenberg NATO-főtitkárnak van egy nagyon jó javaslata, hogy öt évre százmilliárd euróra vállaljon felelősséget a NATO, és ezt fogadja el minden tagállam. Akkor hiába jön Trump, ez egy olyan kötelezettségvállalás, amit teljesítenie kell, de nemcsak az Egyesült Államoknak, hanem minden tagországnak a ráeső részt – mondta a dollárbaloldal szakértője. A Magyar Nemzet összefoglalója szerint Szent-Iványi szerint azaz ezzel a lépéssel kivennék a döntést Trump kezéből, amennyiben megnyeri a novemberi amerikai elnökválasztást.

Az interjú során arról is beszélt Szent-Iványi, hogy a NATO eddig nem vállalt ilyen szerepet, hanem csak tagállami szinten adtak fegyvereket. Most sokkal konkrétabb lenne a dolog, és a katonai szervezet szerepe is fontosabb lenne. Mint fogalmazott, ha a kötelezettségvállalást úgy értelmezik, hogy csak az ezzel egyetértő NATO-tagállamok fizetnek bele, akkor Magyarország kimaradhat ebből, de megakadályozni nem tudja. Azt még a szakértő is elismerte, hogy

érezhetően csökken az ukránokat támogatók száma, de hozzátette, hogy persze a legtöbben még mindig a háború pártján állnak. Odáig jutottak az okfejtésben, hogy Donald Trump miatt csökkent Ukrajna pénzelésének támogatottság Amerikában. 

De kifejtették azt is, hogy Ukrajna csak akkor veheti fel a versenyt Oroszországgal, ha még több fegyvert és még több pénzt adnak nekik a nyugatiak, mert minden más esetben Vlagyimir Putyin orosz elnök és Oroszország nyer.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!