Bezárják a Ruszwurm cukrászdát, mert a tulajdonos nem fizetett védelmi pénzt Karácsony Gergely kedvenc polgármesterének

Vágólapra másolva!
V. Naszály Márta, Karácsony Gergely polgármestere ahelyett, hogy megoldást talált volna a Ruszwurm cukrászda megmentésére, a bezárás mellett döntött, miután összeveszett Szamos Miklóssal, emiatt pár héten belül inkább elveszi az I. kerületiektől a világhírű cukrászdát. Az ügyben egyébként már vesztegetés gyanújával nyomoz a rendőrség.
Vágólapra másolva!

Nagyon szomorú, hogy idáig jutottunk. A polgármester asszony, ahelyett, hogy megoldást talált volna a Ruszwurm cukrászda megmentésére, a bezárás mellett döntött, miután összeveszett Szamos Miklóssal. Emiatt pár héten belül inkább elveszi az I. kerületiektől a világhírű cukrászdát. Az önkormányzat is nagyon rosszul jár, aligha tudja behajtani a sok száz millió forintos követelését

- mondta Böröcz László az Origónak. Böröcz közölte, hogy ha rajta áll, biztosan talált volna megoldást a Ruszwurm megmentésére, és a cukrászda közönsége mellett az önkormányzat is jól járt volna.

 

Az I. kerület fideszes polgármesterjelöltje emlékeztetett rá, hogy V. Naszályi Márta a 2019-es önkormányzati választásokig feltűnően jó viszonyt ápolt Szamos Miklóssal, többször is védelmébe vette testületi üléseken. Ez polgármesterré választását követően is folytatódott, egyből felfüggesztette a pert az önkormányzat és a cég között. Aztán valami történhetett, mert a per újraindult. Szamos nemrég azzal vádolta meg a polgármester asszonyt, hogy védelmi pénzt kért tőle, amire ő nemet mondott. Most bosszúból zárathatja be a cukrászdát. A polgármester asszonynak nem ez az első ilyen ügye, korábban a tabáni Asztalka cukrászdát akarta bezáratni, ott a testületi többség be tudott avatkozni, így menekült meg a híres helyi cukrászda - zárta szavait a politikus.

Vesztegetés elfogadásának gyanújával nyomoznak

Mint arról korában beszámoltunk, vesztegetés elfogadása gyanújával nyomoz a rendőrség a V. Naszályi Márta polgármesterhez köthető korrupciós botrányban. Az ügyben a Ruszwurm cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós tett feljelentést, aki az Indexnek azt állította, az I. kerületi polgármester védelmi pénzt kért tőle.

Most derült ki, hogy december 4-én a Budavári Önkormányzat végleg bezáratja az ország egyik leghíresebb cukrászatát, a Ruszwurmot. Egy végrehajtási jegyzőkönyvben az áll: "[Az]1014 Budapest, Szentháromság u. 7. szám alatti ingatlant 2023.12.04.-én (hétfő) délelőtt 8 órakor üresen a végrehajtást kérő birtokába adom"

Az intézkedés a Ruszwurm Cukrászdát érinti, de a Korona Cukrászda is hasonló levelet kapott. A helyszíni eljáráskor zárcserét hajtanak végre, ennek következtében Szamos Miklósék nem tudják folytatni tevékenységüket.

A végrehajtást az önkormányzat kezdeményezte, és a Budaörsi Járásbíróság rendelte el.

Karácsony kedvenc polgármestere V. Naszályi Márta most bosszút állt a Ruszwurm cukrászdán Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az ügyészség már vizsgálja a történetet

Az Index által megismert, tavaly októberben kelt feljelentésben Szamos Miklós így fogalmazott:

V. Naszályi azt mondta, hogy a bérleti szerződés módosításával kapcsolatban 4 pontot írjak alá, és akkor meg tudunk egyezni.

Ez a négy pont az alábbi:

  • A szerződés felmondási passzusában ne legyen semmilyen feltétel.
  • Ne legyen semmilyen tulajdonjogi kérdés.
  • A pince bérleti díja 160 ezer forintról 400 ezerre emelkedjen.
  • A cukrászda bérleti díja 1 millió forint legyen.

 

Ezzel alapvetően semmilyen probléma nem volt, egyedül az indoklás nélküli felmondásba nem egyeztem bele

– mondta Szamos Miklós. Az ügyészségi papírok arra is kitérnek, hogy V. Naszályi Márta az önkormányzati választások előtt 3-4 hónappal

AZT KÉRDEZTE, ANYAGILAG TÁMOGATNÁM-E A KAMPÁNYÁT, MERT HA TÁMOGATOM, AKKOR OLYAN HELYZETBE HOZ, HOGY NE LEHESSEN KITÚRNI ENGEM A CUKRÁSZDÁBÓL

– majd később így:

Az lenne a módszer, hogy módosítanánk a szerződést azzal, ha bármilyen okból valaki el akarja venni a cukrászdát és a helyiséghasználatot, akkor bármekkora összeget beleírhatunk a szerződésbe, hogy azt az önkormányzat fizesse meg

– olvasható az ügyészségi feljelentésben.

A történelem része a cukrászda

A Ruszwurm cukrászda a budai várban, a Szentháromság utca 7. számú házban található. 1827-ben itt kezdte meg működését Schwabl Ferenc cukrász. A berendezések csodával határos módon a jelentős épületkárok ellenére az 1849-es és 1944-es ostromot is túlélték. A rendszerváltás első évében, 1990-ben felgyorsult Magyarországon a privatizáció. A Ruszwurm cukrászda egy külföldi tulajdonú társasághoz került, és sorsa bizonytalanná vált. Ekkor a Szamos Marcipán márka névadója, Szamos Mátyás fiai és unokái kibérelték, majd 1990-ben megvásárolták a cukrászda használati jogát örökre: ez jelenleg is Szamos Miklós és lányai tulajdona. Jól látható, a cukrászda a magyar történelem szerves része, amely a korrupciós gyanútól függetlenül veszélybe kerül.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!