Vágólapra másolva!
63 éves korában meghalt Gary Shaw, az Aston Villa legendás focistája. Az egykori csatár az otthonában történt esés következtében vesztette életét.

A Premier League-ben szereplő Aston Villa mély megdöbbenéssel és szomorúsággal fogadta a hírt, hogy meghalt a BEK-győztes sztárjuk, Gary Shaw - írja a Bors.

Gary Shaw
63 évesen meghalt Gary Shaw
Fotó: X

Meghalt Gary Shaw

"Gary egy volt közülünk, egy tehetséges csatár, aki 

bravúros góljaival örvendeztette meg a szurkolókat, és segítette nagy sikerekhez a Villát. A mai napon családja körében hunyt el, akik arra kérték az Aston Villát, hogy a nevükben adjuk ki a szívszorító közleményt" 

- olvasható az Aston Villa X-oldalán közzétett bejegyzésben. Hozzátették, a klubnál mindenki együtt érez Gary családjával és szeretteivel ebben a rendkívül nehéz időszakban.

A Metro beszámolója szerint Shaw a nyolcvanas évek elején játszott az Aston Villa-ban, 

1981-ben nagy szerepe volt abban, hogy a csapat bajnoki címet szerzett, majd rá egy évvel később pedig bezsebelték a Bajnokcsapatok Európa-kupáját is. 

Összesen 213 mérkőzésen 79 gólt szerzett nevelőklubjában, majd később olyan csapatokban játszott, mint a Blackpool, a Walsall, a Kilmarnock, a Shrewsbury Town. Az angol U21-es válogatottban 7-szer lépett pályára.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!