Orbán Viktor: Június 9-én a béke kérdésében kell döntenünk

Vágólapra másolva!
Szerdán Sopronban és Kapuváron folytatta választási kampánykörútját Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke.
Vágólapra másolva!

„Június 9-én a háború és a béke kérdésében kell döntenünk! Aki a Fideszre szavaz, a békére szavaz!” – írta Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán. A kormányfő a Kapuváron tett látogatásáról osztott meg fényképeket.

Szerdán Sopronban és Kapuváron folytatta választási kampánykörútját Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke. A kormányfő tárgyalást folytatott Farkas Cipriánnal, Sopron polgármesterével, majd helyiekkel találkozva arról beszélt: a háborún nyerészkedőknek a békepárti Magyarország az útjában áll.

Soros György azért gurítja ide a dollárokat és fizeti a háborúpárti politikusokat, hogy ezt az akadályt elhárítsa. De nekünk ez az egy hazánk van, és mindenáron megőrizzük a békéjét

– mondta Orbán Viktor Sopronban.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke közölte, hogy szerda délután Orbán Viktor Kapuvárra is ellátogatott, ahol Hámori György jelenlegi polgármesterrel és Horváth Lászlóval, a Fidesz polgármesterjelöltjével tárgyalt, majd kapuváriakkal találkozott az új tanuszoda épülete előtt.

Országjáráson vesz részt a miniszterelnök. Orbán Viktor a múlt héten Szentendrén, Pomázon, Solymáron és Esztergomban is járt. Ezen a héten Tiszaladányban járt a kormányfő, és megfordult Diósgyőrben is.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!