Összetörte szállásadója arcát egy férfi Berettyóújfaluban

ököl, kéz, verekedés, erőszak
Vágólapra másolva!
A férfi tavaly év elején élettársával együtt egy ismerősük lakásába költözött. A férfi azonban rendszeresen ivott és agresszívan viselkedett, emiatt megromlott a viszony közte és szállásadója között, aki ezért megkérte, hogy költözzön el. A férfi emiatt és korábbi sérelmei miatt rátámadt ismerősére: ütni-verni kezdte, bezárta egy szobába, és eltörte az arccsontját.
Vágólapra másolva!

A férfi élettársa jóban volt egy másik férfival, akitől lakást bérelt. Tavaly év elején a nő ismerőse megengedte, hogy a férfi is odaköltözzön a lakásba, ám nem járult hozzá, hogy be is jelentkezzen, mint bérlő.

2023 tavaszán az élettársak között megromlott a viszony, ugyanis a férfi rendszeresen ivott.

2023. május 24-én este 6 óra körül hazaért a férfi, és ott találta a ház tulajdonosát, aki felszólította őt, hogy költözzön el. A férfi ekkor részben emiatt, részben pedig korábbi vitáik miatt felháborodott, 

behívta ismerősét a házba, ahol rátámadt: ruhájánál fogva rángatta, a fejét pedig többször is a cserépkályhába ütötte. A halálra rémült főbérlő a ház hátsó ajtaján keresztül próbált elmenekülni támadója elől, a férfi azonban az ajtót belülről kulcsra zárta és elrejtette a kulcsot. Közben végig azzal fenyegette, hogy megöli, majd ököllel a fejét verte és mellkason rúgta.

Az áldozat úgy próbált védekezni, hogy magához vett egy teleszkópos nyelet, mit a házban talált, támadója azonban kitépte a kezéből, és többször is hátba vágta vele.

Közben folyamatosan szidta és sértegette ismerősét, akinek már vérzett a feje a folyamatos veréstől, majd egy idő után letörölte a fejét, és megparancsolta neki, hogy hazudja azt mindenkinek, hogy elesett a kútnál, és ő segített neki.

A bántalmazott férfi fején és arcán zúzódásos sérülések voltak, és eltört az arccsontja.

Az ügyben a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozott.

A jelenleg távoltartás hatálya alatt álló férfi ellen a berettyóújfalui ügyészség 

súlyos testi sértés és személyi szabadság megsértése miatt emelt vádat, ami miatt börtönbüntetést javasolt vele szemben.

Amennyiben a férfi beismerő vallomást tesz, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség két év börtön kiszabását javasolta.

Néhány évvel ezelőtt pedig egy részeg, bedrogozott domaházi férfi halálra szúrta szállásadóját. A férfi először a feleségével veszett össze, majd rátámadt az asszonyra, ismerőse pedig védeni akarta a nőt tőle, amin a férfi úgy felháborodott, hogy késsel esett neki. Az áldozat életveszélyesen megsérült, és még a helyszínen meghalt. Egy sümegi férfi pedig állandó terrorban tartotta nyugdíjas szállásadóját, többször is bántalmazta és megfenyegette az idős asszonyt, ér részegen tört-zúzott a lakásban. Egy alkalommal pedig úgy megverte a nőt, hogy életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, bevérzett a feje és több csontja is tört. 

Forrás: Ügyészség

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!