Szánthó Miklós közölte Kunhalmi Ágnessel:
Magyarországot mindkét világháborúban Németország kényszerítette hadba lépésre.
Hozzátette, hogy éppen ezért is tartja érthetetlennek nem csak biztonsági, de morális szempontból is, hogy megint Németország az egyik élharcosa a háborús uszításnak és a fegyverkezés fokozásának. Megerősítette, hogy nem szeretné az életében megtapasztalni azt, amit a történelemkönyvek lapjairól már ismer, és bízik benne hogy Kunhalmi Ágnes is így gondolja.
Vagy a korábban Önök által is "nácinak" nevezett Jobbikkal való összefogás egyéb ideológiai változásokkal is járt a szocialistáknál?
- tette fel a kérdés a főigazgató.
Szánthó Miklós emlékeztette a baloldali politikust, hogy Németországot az elvtársuk, Olaf Scholz vezeti, vezető politikusaik pedig az elmúlt hetekben szóltak először arról, hogy be kellene vezetni a kötelező európai - tehát magyar - sorkatonaságot.
A baloldal mindenkori szerepéről azt írta, hogy "mindkét világégés és annak emberfeletti szenvedése és tragédiája után a baloldal tovább fokozta a szenvedést és a tragédiát".
Igen, a Magyar Szocialista Párt elődszervezetei, a Kommunisták Magyarországi Pártja 1919-ben, majd a Magyar Kommunista Párt 1945-től kezdődően terrort, diktatúrát, elnyomást "hozott" egy amúgy is tönkretett és kivéreztetett országnak. Igen, a baloldal mindig rárontott a nemzetére, ha tehette.
Majd a baloldal "békepártiságáról" megjegyezte, hogy azt "először egyeztesse szövetségeseivel".
Mindenekelőtt Gyurcsány Ferenccel, akinek talán legsikeresebb politikai tette az MSZP szétverése volt, és akinek ma Önök keresik a kegyét - és aki olyanokat mond, hogy "háborúban fegyver kell a kézbe!". Vagy Tordai Bencével, aki szerint "itt lenne a legfőbb ideje, hogy Magyarország is megkezdje a direkt fegyverszállításokat”. Vagy listavezetőjükkel, Karácsony Gergellyel, aki már tavaly úgy vélte, hogy "háborúban állunk Oroszországgal". Talán nem áll távol a valóságtól, ha azt mondom: ezek háborúpárti megszólalások.
- írta.