Percről percre

Élő közvetítésünk Orbán Viktor beszédéről és a Békemenetről

Vágólapra másolva!
Több százezer ember menetelt a békéért, a Margitszigeten Orbán Viktor kormányfő beszél.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül22 bejegyzés

Egy órakor indult útjára a tizedik békemenet a Margitszigetre, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet délután három órától. A tömeg már tizenegy órától gyülekezett, rengetegen jöttek össze, és csatlakoznak be még most is az ország minden tájáról. Az Origo élőben közvetíti a miniszterelnöki beszédet. 


 

 

16:01
június 01, 2024
Vágólapra másolva!

Csak a béke, csak a Fidesz!

Míg az Isten hat nap alatt teremtette a világot, és a hetediken megpihent, addig most nekünk a következő hét napban tövig kell nyomni a gázt. Csak a béke, csak a Fidesz - zárta a kormányfő.

16:00
június 01, 2024
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor: A következő hét napban tövig kell nyomni a gázt!

Míg az Isten hat nap alatt teremtette a világot, és a hetediken megpihent, addig most nekünk a következő hét napban tövig kell nyomni a gázt. Csak a béke, csak a Fidesz - zárta a kormányfő.

15:59
június 01, 2024
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor: Az év végére többségbe kerülhetünk az egész nyugati világban

Orbán Viktor arról is beszélt, ahová a háború beteszi a lábát, onnan nincs menekvés. A háború egyetlen ellenszere a béke, Magyarországot pedig a béke szigeteként kell megőrizni. Ez a mi küldetésünk - mondta a kormányfő. Ennek a háborúnak nincs megoldása a harcmezőn. Tűzszünet és tárgyalni kell - tette hozzá. Egy hét múlva pedig meg kell  nyerni a választást, és összehozhatunk egy békepárti többséget Európában. Az év végére többségbe kerülhetünk az egész nyugati világban - mondta a kormányfő. 

15:57
június 01, 2024
Vágólapra másolva!

A békéről való lemondás az Ukrajnáért való halált jelenti

Ma egy nyugodt erő vagyunk Európa közepén, és még ma békében élünk. Lemondunk-e a békéről? - tette fel a kérdést. A békéről való lemondás az Ukrajnáért való halált jelenti - tette hozzá. Nem fogunk másokért idegen földön meghalni - mondta a kormányfő. Látjuk a háború természetét, és minden háború másként végződik, ahogy kezdetben elgondolták. Ezért nincs európai ember, és nincs elég európai gyerek. A háború öl. 

15:54
június 01, 2024
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor: Háborúpárti vezetők vannak többségben, de nem először állunk szemben a túlerővel

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Oroszország legyőzését ígérték a szankciókkal Brüsszelben, de semmit sem értek el. A háborúpárti vezetők vannak többségben, de nem először állunk szemben a túlerővel. Mindig időt kell nyerni - tette hozzá.

 Aki időt nyer, az békét nyer. 

A honfoglalás óta számos háborút éltünk túl, de még itt vagyunk. Sokan hiszik, hogy a gonosz nem létezik, pedig a világháborúk mögött a gonosz áll. 

Eljött az ördögűzés ideje, vagy mi győzünk, vagy ők, harmadik út nincs, csak harmadik világháború. 

 

15:51
június 01, 2024
Vágólapra másolva!

"Nem fogunk hadba lépni"

Európa nem bír ki még egy háborút, és ezért jött létre az EU. Az I. világháború előtt Európa volt a világ ura, míg a II. világháború után nem maradt önmaga ura - mondta Orbán Viktor. A dolgok állása szerint egy újabb háború után ott sem lesz a világ ritmusát adó zenekarában - tette hozzá.

 A háborúban Magyarország semmit nem nyerhet, és mindent elveszíthet

- hangsúlyozta a kormányfő. Az I. világháborúban elvesztettük az ország kétharmadát, a második világháborúban idegen földön megsemmisült az ütőképes haderő - ismertette. Még tárgyalni sem tudtunk a leendő győztessel. 1,5 millió életet vesztettünk a két világháborúban. Micsoda erős országunk lenne, ha ők most meglennének. Most pedig egy újabb háborús részvételt akarnak tőlünk. Nem fogunk hadba lépni, hogy Brüsszelben is megértsék, ezért halkan mondom. Semmi keresnivalónk nincs az orosz fronton - mondta. 

Nemet mondunk arra a haditervre, amit a nagyhatalmak érdekében dolgoztak ki Ukrajnában. Soros már 30 éve megírta a maga felforgató könyvét, miszerint Oroszországot nyugati technikával és keleti élőerővel lehet legyőzni. 

A magyar baloldalt pedig ez a Soros György finanszírozza, a magyar baloldal a saját békepárti szavazóit is elárulja a háború érdekében - tette hozzá. 

15:46
június 01, 2024
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor: A háborúpártiakat nem meggyőzni, hanem legyőzni kell

No migration, no gender, no war, hogy ott Brüsszelben is értsék - mondta Orbán Viktor. 

A Vatikán is a béke pártján áll, de az önmagában nem lesz elég a háborúpárti szerelvény megállításra, ezért kell a békepárti erők erőssége. Minden Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér, mert megerősíti a háborúból kimaradó Magyarországot, és életet ment. 

Csak akkor maradhatunk ki a háborúból, ha a magyar választók megerősítik a kormányt – tette hozzá. Csak akkor maradhat ki Magyarország a háborúból, ha miénk lesz Európa legnagyobb választási győzelme – ismertette a kormányfő. Ha a baloldal győz, akkor csak idő kérdésre és a háború utolér minket. 

A háborúpártiak elvesztették a józan eszüket, és készen állnak összeütközni az egész kelettel, és azt hiszik, győzhetnek. 

A háborúpártiakat nem meggyőzni, hanem legyőzni kell  - mondta. 

15:42
június 01, 2024
Vágólapra másolva!

Meg kell akadályozni, hogy Európa a saját vesztébe rohanjon

Meg kell akadályozni, hogy Európa a saját vesztébe rohanjon. Ma Európa háborúba készül - mondta Orbán Viktor. Naponta öntik ránk, hogy eurószázmilliárdok Ukrajnának, fiaink besorozása egy idegen hadseregbe, európai katonai egységek Ukrajnába.

 Nincsen fék a háborúpárti vonaton, és megőrült a masiniszta. Meg kell húzni a vészféket. A magyar kormány tudja, hogy kell ezt csinálni, és hogyan kell a végzetes dolgokból kimaradni. 

 

15:40
június 01, 2024
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor: A mi közös szenvedélyünk Magyarország!

Óriási gólhelyzetben vagyunk, most már csak be kell passzolni - mondta Orbán Viktor. Amilyen egyszerű, olyan könnyen el lehet hibázni, ha lezserkedünk, akkor a végén elhibázhatjuk - tette hozzá. A kampányban a rutin méreg és öl, a megszokott győzelem elkényelmesít - tette hozzá.

 A kényelmes ember nem feszül meg a pályán a győzelemért.

A győztes választáshoz szenvedély kell, mert papírforma győzelem nincsen - ismertette a kormányfő. A szenvedély a jobboldal üzemanyaga, és a mi közös szenvedélyünk Magyarország - mondta. 

15:37
június 01, 2024
Vágólapra másolva!

"Ott minden pofon jó helyre megy"

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy jövő héten felállítják a mozgósítás világrekordját. Újra egy hatalmas győzelem kapujában állunk, minden mellettünk szól az erő, a lelemény, a kitartás, a jó ügy és ellenfeleink állapota és képességei is - tette hozzá. Nálunk rendezettség és erő, míg a másik oldalon erőszakoskodás és lökdösődő vircsaft. Ők nem a háborút, hanem egymást akarják legyőzni, ott minden pofon jó helyre megy - mondta a kormányfő. 42 nap kampány már mögöttünk van, de a jövő hét lesz az igazi kampány - tette hozzá. 

Aki korán kel, az választást nyer.

 

15:35
június 01, 2024
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor: Mi vagyunk Európa legnagyobb békehadteste

Orbán Viktor rámutatott arra, hogy Brüsszelbe olyan embereket kell küldeni, akik a béke mellett állnak. Szent Margit békét hozott a magyaroknak a tatárdúlás után, és most a béke szigetén vagyunk. IV. Béla Isten szolgálatába ajánlotta a lányát - ismertette. Margit előtt a nyulak szigete volt, míg nyusziknak itt nincs helye. Most egy nagy és bátor tettre van szükségünk. 

Úgy kell megnyernünk az európai választást, hogy a brüsszeliek megnyissák a város kapuit és sietősen távozzanak az irodáikból. 

2006 ősze minden választást megnyertünk - mondta a kormányfő. Egész jól belejöttünk azóta, a mi egységünk a legszilárdabb egész Európában. Mi tudunk a legjobban kampányolni, és miénk a legnagyobb választási hadsereg. Soha ennyi ember nem volt a béke mellett - mondta Orbán Viktor. Mi vagyunk Európa legnagyobb békehadteste és békefenntartó ereje. 

15:32
június 01, 2024
Vágólapra másolva!

"Európai választás előtt soha nem gyűltünk össze ekkora tömegben"

Két év után jó újra látni egymást - mondta Orbán Viktor. Két éve a valaha volt legnagyobb győzelmét arattuk, és a lehető legnagyobb vereség, amit a baloldal csapataira mértünk - tette hozzá. Úgy bömböltek mint egy oroszlán, majd kiderült, hogy papírtigrisek voltak - mondta. 

Győzelmünk minden európai főváros politikai tőzsdéjén felhúzta Magyarország részvényeinek árát, de hiába akarnak belőle vásárolni, mégsem eladó, sem Brüsszelnek, sem Washingtonnak, sem Soros Györgynek. 

Európai választás előtt soha nem gyűltünk össze ekkora tömegben - tette hozzá. 

15:29
június 01, 2024
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor: Üdvözlet a kárpátaljai magyaroknak

Orbán Viktor kormányfő a beszéde elején üdvözletét küldte mindenkinek, és Isten áldását kérte a kárpátaljai magyarokra.

A kárpátaljai magyarok a háború szörnyűségeinek az árnyékában, jogaiktól megfosztva várják a háború végét, veletek vagyunk, gondolunk rátok, és biztatunk benneteket, hogy nincs messze a nap, amikor a sorsotok jobbra fordul. 

Robert Ficónak is jobbulást kívánt a kormányfő. Közölte, azért lőtték meg, mert békét akart. Gyógyulj meg mihamarabb Robert - tette hozzá. 

 

 

15:25
június 01, 2024
Vágólapra másolva!

Élőkép az ünnepi műsorból

 

 

15:20
június 01, 2024
Vágólapra másolva!

Deák Dániel gyorsértékelése a Békemenetről

 

 

15:16
június 01, 2024
Vágólapra másolva!

Külföldről is érkeztek

Többen érkeztek külföldről is, német és svéd, illetve lett, litván és észt zászlók is feltűnnek a tömegben, szolidaritásukat kifejezve. 

15:10
június 01, 2024
Vágólapra másolva!

Zajlik a műsor a Margitszigeten

 

 

15:06
június 01, 2024
Vágólapra másolva!

Himnusz

A hatalmas tömeg elénekelte a magyar himnuszt a műsor elején. A műsort a Nemzeti Színház színészei adják a színpadon. 

15:03
június 01, 2024
Vágólapra másolva!

Itt nézhetik Orbán Viktor beszédét!

 

15:01
június 01, 2024
Vágólapra másolva!

Kezdődik az ünnepi műsor

Kezdődik az ünnepi műsor a margitszigeti Nagyréten. 

14:44
június 01, 2024
Vágólapra másolva!

Így zajlott a Békemenet

14:43
június 01, 2024
Vágólapra másolva!

Békemenet hatalmas tömeggel

Egy órakor indult útjára a tizedik békemenet a Margitszigetre, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet délután három órától. A tömeg már tizenegy órától gyülekezett, rengetegen jöttek össze, és csatlakoznak be még most is az ország minden tájáról.


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!