Budajenőt egy nyugodt településkén ismerik a környéken lakók, ahol ritkán fordul elő olyan eset, ami hétfőn történt. Aznap éjszaka az egyik, temető melletti házba próbáltak betörni. A betörő tudta, hogy a házban egy idős nő lakik, akinek a kertben van egy kutyája.
A tolvaj ezért mikor a házhoz ért, elővett egy kést és azzal a kezében bement az udvarba.
Az idegent a kutya elkezdte ugatni, aki úgy akarta elnémítani az állatot, hogy hátba szúrta.
Azonban így sem sikerült elkerülnie, hogy ne csapjon zajt, ugyanis az idős nő macskája olyan hangosan kezdett el nyávogni, hogy arra felriadt a házban alvó asszony.
A nő kiment a házból, hogy megnézze mi okozza a zajt.
Mikor felkapcsolta a kinti világítást, a támadó megijedt és elmenekült a helyszínről.
Az esteről a helyieket a település polgárőrei értesítették, akiket az Origo is megkeresett. A budajenői polgárőrök egyik tagja elmondta, hogy a lakosság segítségével mihamarabb megpróbálják kideríteni, hogy ki lehet a tettes, mivel az ügy nemcsak megdöbbentette a helyieket, de fel is dühítette őket, hiszen Budajenőn szinte soha nem fordult még elő hasonló eset.
A polgárőrök attól tartanak, hogy az ilyen betörő, aki egy kutyát képes megkéselni az éjszaka közepén, az akár a házban lakókra is rátámadna, ezért megerősítik a környéken járőrözőket, hogy azzal elkerüljék az újabb szörnyűségeket.
Emellett pedig arra kérik az ott lakókat, hogy legyenek éberek, és ha gyanús alakokat látnak Budajenőn, akkor azonnal szóljanak a polgárőröknek és tartsák szóval az idegeneket. Tudják meg, hogy kit keresnek és milyen céllal érkeztek a településre.
Mint ahogy a polgárőröket, úgy a környéken lakókat is megdöbbentette az eset. Az egyik szomszéd elmondta, hogy hétfő éjszaka óta attól fél, az ő házukba is megpróbál betörni az erőszakos tolvaj.
Évek óta élek Budajenőn, ez idáig még hallani sem hallottam, arról, hogy valahova betörtek volna. De nem is ez a legmegdöbbenőbb, hanem az, hogy a betörő egy állatra is rátámadt.
- mondta az egyik szomszéd, akinek az otthonától nem messze késelték meg az idős nő kutyáját.
A helyi lakos hozzátette, neki is van kutyája és mellette macskákat is tart, emiatt attól retteg, hogy az ő állataiban is kárt tesz valaki. Ezentúl pedig a családját is félti, mivel ő is úgy gondolja, hogy
egy ilyen támadó nemcsak az állatokra, de az emberekre is veszélyes lehet.
Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is, hogy megkérdezzük, azóta azonosították-e a betörőt, azonban ez idáig nem kaptunk választ a kérdéseinkre.