Videón a brutális budapesti halálos baleset

Vágólapra másolva!
Szombaton hajnalban egy Mercedesszel száguldozó holland férfi nem állt meg a piros lámpánál a Róbert Károly körút és a Lehel utca kereszteződésében, majd nagy sebességgel belecsapódott egy Suzuki oldalába. A férfi és a barátja ezek után elmenekültek a helyszínről. A vétlen sofőr hétfőn belehalt a sérüléseibe. A gázolót és a barátját a rendőrök elfogták.
Vágólapra másolva!

Szombaton hajnalban egy 20 éves, holland állampolgárságú férfi és két barátja az egyik budapesti szórakozóhelyről egy Mercedesszel jöttek el. A Róbert Károly körúton hajtottak, amikor nem álltak meg a Lehel utca kereszteződésében a piros lámpánál. Ekkor hajtott be a kereszteződésbe a Lehel utcán egy Suzukis. A 47 éves férfi észrevette a Mercedest, és azt is, hogy nem fog megállni, de hiába próbálta fékezéssel elkerülni az ütközést. 

A holland férfi nagy sebességgel belehajtott a Suzuki oldalába. 

A 20 éves férfi és az egyik barátja elfutottak a baleset után. Őket a rendőrök később felkutatták és elfogták a fővárosban. A harmadik társuk a hátsó ülésen ült, ő nem menekült el. 

A Suzukit vezető férfit kórházba vitték, azonban az életét már nem lehetett megmenteni, hétfőn belehalt a sérüléseibe. 

A rendőrök a holland férfit és a társát őrizetbe vették és javasolták a letartóztatásukat. Az eljárást szakértők bevonásával folytatják – írja a rendőrség a közösségi oldalán

Ahogy korábban megírtuk, július elején késő este egy bedrogozott férfi ellopott egy taxit, majd a forgalommal szemben felhajtott az Árpád hídra. Ott frontálisan ütközött két autóval. A balesetben három ember halt meg, a tragédiát okozó férfi is. A balesetet okozó férfi a baleset napján az utcán tántorogva sétált, zavartan viselkedett, ezért a helyiek kihívták a rendőröket, akik bevitték őt. A férfinél kábítószert találtak, és a teszt kimutatta, hogy be van drogozva. A férfi kihallgatásán ezt be is vallotta. Ezután elengedték a rendőrök.

A vétlen taxist sokáig az intenzív osztályon kezelték, az állapota jelenleg is súlyos, de stabil, túl van az életveszélyen. Az egészségi állapota miatt valószínűleg jó ideig nem fog kocsiba ülni, de a megélhetését is jelentő autója összetört. A taxisok egy gyűjtést indítottak neki, valamint annak a nőnek is, akinek a taxiját ellopta az ámokfutó.

A balesetről a rendőrök egy videót is közzétettek. Ezen jól látszik, hogy a Suzukiban ülőknek esélye sem volt a túlélésre. 

Az Origo megkeresett egy közlekedési szakjogászt, aki arra a kérdésünkre, hogy a férfit miért engedték szabadon ezt a választ adta: Valószínűleg csak csekély mennyiségű kábítószer volt a férfinál, és a rendőrök azt állapították meg, hogy nem állt fenn a bűnismétlés és elrejtőzés veszélye. Ezért nem vették őrizetbe - nyilatkozta Dr. Bátori-Kallós Korinna, ügyvéd és közlekedési szakjogász.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!