A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Italy

Milliókat akart kicsalni egyik ismerősétől egy oroszlányi férfi

Vágólapra másolva!
Oroszlányban egy nő több millióval tartozott sógornőjének, ezért elmondta egyik ismerősének, hogy meg akar kérni valakit, ijesszen rá a rokonára. A nő ismerőse, hamar talált is egy férfit, akit meg kért arra, intézze el, hogy a nőnek ne kelljen visszafizetni a tartozását. A férfi a feladat elvégzéséért előleget kért a megbízójától, majd további összegek kifizetését kérte a nő ismerősétől. Végül a csaló férfi gyanússá vált a megbízójának, ezért az bejelentést tett a rendőrségen.
Vágólapra másolva!

Tavaly július 17-én egy oroszlányi nő elpanaszolta egyik férfi ismerősének, hogy tartozik a sógornőjének 15 millió forinttal. A nő az is elmondta, hogy legszívesebben megkérne valakit, ijesszen rá a rokonára, hogy ne kelljen visszafizetnie az összeget. Ezért ismerőse, még aznap, szólt egy férfinek, hogy intézze e a dolgot. 

A férfi azonban nem akart segíteni, 

azt tervezte 3 millió forintot fog kicsalni, az őt megbízó férfitől és annak női ismerősétől. 

Ezért a feladat elvégzése érdekében, 720.000 forintot előleget kért az ismerősétől, aki, még aznap a nő ismerőse megbízásából átadott neki. 

Ezután a csaló férfi többször kért különböző összegeket, amiket az ismerős mindig Oroszlány területén adott át a férfinak. 

A férfi utoljára 1.550.000 kifizetését kérte ismerősétől, amit tavaly augusztus 30-án, Oroszlányban, a Mindszenti úton kapott meg. 

A nő ismerőse azonban az utolsó kifizetés előtt bejelentést tett a rendőrségen, ezért az oroszlányi rendőrök a pénz átadása után, rövid időn belül elfogták a csalót. A pénzt megtalálták a férfinál, és 1.540.000 forintot lefoglaltak. 

A csaló az ismerősétől összesen 3.000.000 forintot csalt ki. Ebből az egész összeg megtérült, a lefoglalt pénzzel együtt. 

Az ügyészség azt indítványozta, hogy a büntetlen előéletű férfival szemben, tárgyalás nélkül, felfüggesztett börtönbüntetésre ítéljék, és pénzbüntetést szabjanak ki rá. 

pénz készpénz bankjegy dollár cash money
A kép illusztráció!
Fotó: Alexander Grey / Unsplash / https://unsplash.com/photos/focus-photography-of-person-counting-dollar-banknotes--8a5eJ1-mmQ

Ahogy arról korábban írtunk, több százezer forintot csalt kis ismerősétől egy nagykőrösi férfi. Ismerősétől azért vett át 880 ezer forintot, hogy a pénzen külföldről aranyékszereket és gyémántokat rendeljen, majd azokat Magyarországon nyereséggel eladja. A férfi megígérte ismerősének, hogy az ékszerek eladása utáni haszonnal együtt fogja visszafizetni neki. A férfi később, hogy meggyőzze ismerősét, hogy nem veri át, átadott neki egy gyűrűt, amiről azt állította, közel 3 millió forintot ér. A férfi ismerőse a gyűrűt ezután egy zálogházba adta, ahol csak 30 ezer forintot kapott az ékszerért.

Amikor a férfi számlájára érkezett a 880 ezer forint, akkor azonnal átutalt a feleségének 50 ezer forintot, majd a fennmaradó összeget ellopta.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!