A baloldal miatt még évekig nem kapnak bérlakást a rászorulók Józsefvárosban

Pikó András
Fotó: Martin Fejer Photography
Vágólapra másolva!
A választási kampány során Karácsony Gergely, Pikó András és Jámbor András napi rendszerességgel kereste fel a Diószegi Sámuel utcában élőket, akiket azzal riogattak, hogy hajléktalanná válhatnak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által tervezett beruházás miatt. Azonban mióta lezajlott az önkormányzati választás, a baloldali politikusok megszakították a kapcsolatot az önkormányzati bérlakásokban élőkkel.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet írt arról, hogy a választási kampány során Pikó András, Jámbor András és Karácsony Gergely napi rendszerességgel riogatta a Diószegi Sámuel utca lakóit. A három politikus azt próbálta elhitetni, hogy szociálisan érzékenyek, és tartanak attól, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlesztésének eredményeként a bérlakásokban élők utcára fognak kerülni – mondta el Kecskeméti László, a körzet frissen megválasztott önkormányzati képviselője, aki szerint a baloldali politikusok egyértelműen kitervelt politikai haszonszerzés céljából riogatták a bérlakásokban élőket.

A baloldali Pikó minden egyeztetéstől elzárkózik

A politikusok a választások óta nemes egyszerűséggel eltűntek, mint a szürke szamár a ködben. A Pikó András vezette józsefvárosi önkormányzat eközben szándékosan lassítja a beruházással kapcsolatos folyamatokat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem főtitkára ugyanis egy nyilvános lakossági fórumon egyértelműen kimondta, hogy szeretnének egy munkacsoportot felállítani, amelyben megkezdhetik a tárgyalásokat az önkormányzattal, Pikó azonban puszta sértettségből semmilyen kommunikációt nem folytat az egyetemmel

– emelte ki Kecskeméti, majd elárulta a lapnak, hogy az említett munkacsoport azóta sem állt fel, a kerület pedig láthatóan teljesen magára hagyta a lakókat. A politikus szerint 

mindeközben Pikó András zsarolni próbálja a magyar államot azzal, hogy ha nem kapnak 17 milliárd forintot, akkor ők ezt a projektet minden lehető eszközzel meg fogják akadályozni.

jámborandrás, Jámbor András, Karácsony Gergely, Pikó András
Jámbor András, Pikó András polgármester és Karácsony Gergely főpolgármester is kerüli a felelősséget. 
Fotó: Facebook

Hiába van több mint 800 üres bérlakás Józsefvárosban

A portál azt is írja, hogy ennek jó példája Kecskeméti László szerint, hogy a vagyonkezelő már nyilatkoztatta a lakókat a cserelakásokkal kapcsolatos igényeikről, azonban ezen ingatlanok bemutatása továbbra sem kezdődött meg annak ellenére, hogy pár hónappal ezelőtt kikért közérdekű adatkérés alapján több mint 800 üres lakása van a józsefvárosi önkormányzatnak.

Az érintett kétszáz bérlakásban élőknek nagyjából a hetven százaléka fog cserelakást kérni, ami azt jelenti, hogy körülbelül 150 lakásigény lesz, amit a 800 üresen álló lakásból könnyedén ki lehetne gazdálkodni

– emelte ki a terület jövendőbeli képviselője, aki szerint az önkormányzat lassúságának köszönhetően még évekig eltarthat a lakások felajánlása.

Még több információ a fennálló helyzetről ITT olvasható!

Arról korábban már beszámoltunk, hogy rengeteg a baj a baloldali kerületben, hiszen volt olyan eset, hogy több órás sorban állás után sem volt biztos, hogy bejut valaki ultrahangos vizsgálatra az adott hónapban a józsefvárosi egészségügyi központba. De az is megtörtént, hogy Józsefváros polgármestere hazugságokat terjesztett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bővítése kapcsán. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!