A baloldal nem tud leszokni arról, hogy ami mozdítható, azt mozdítják

kisslászló, gyurcsány
Vágólapra másolva!
Ami pedig nem, azt kalapáccsal felverik. Kemény vélemények a Tranzit résztvevőitől az óbudai korrupciós botrányról az Origo videójában.
Vágólapra másolva!

A tihanyi Tranziton többek között elmondta a véleményét Szűcs Gábor jogász, Varga Ádám konzervatív Youtuber, Vincze Emília újságíró és Szikra Levente, az Alapjogokért Központ elemzője.

Ahogyan azt korábban megírtuk, augusztusban őrizetbe vették, majd pedig letartóztatták Gyurcsány óbudai polgármesterét, Kiss Lászlót. Kisst bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsították meg, csakúgy, mint pár hónappal korábban helyettesét, az MSZP-s alpolgármestert, Czeglédy Gergőt. Egyébként "főnöknek" nevezték Kiss Lászlót, Gyurcsány Ferenc polgármesterét az óbudai korrupciós botrány főszereplői. Egy önmagára is terhelő vallomást tevő férfi azt állítja: 

a kenőpénzeket minden alkalommal Kiss László és a többi gyanúsított háza előtt személyesen adta át. 

A nyomozó főügyészség által szervezett, több helyszínt érintő, összehangolt akcióban közel ötven hivatalos személy vett részt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!