Magyar Péter akadályozza az orvosok munkáját, és lekezelő módon beszél velük

Vágólapra másolva!
Magyar Péter csak a saját politikai pecsenyéjét sütögeti, de a kórház nem a politika játszótere – mondta a Magyar Nemzetnek Takács Péter államtitkár. Takács szerint a képviselő még a kórházi vezetők érkezése előtt megjelent egy betegellátó osztályon, zaklatta az ügyeletvezető főorvost, akinek a gyógyítás lenne a feladata.
Vágólapra másolva!

Amit Magyar Péter a kórházakban tesz, az egy hecckampány – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára. Takács Péter elmondta: Magyar Péternek európai parlamenti képviselőként ahhoz van joga, hogy tájékoztatást kapjon a közintézmények működéséről. Jelezte: a baloldali politikus számára együttműködően biztosították annak lehetőségét, hogy felvehesse a kapcsolatot a kórházakkal, és mindenhol a helyszínen tehesse fel kérdéseit.

Magyar Péter visszaélt a lehetőségeivel

Magyar Péter visszaélt a jogszabályok adta lehetőségeivel, mivel amit a kórházakban művel, az minden csak nem tájékozódás. Zavarja az orvosokat és a gyógyítás rendjét, órákon át grasszál fel-alá a kórházakban, miközben Jakab Péter stílusában személyeskedő és dehonesztáló megjegyzésekkel alázza meg a gyógyító munkájukat odaadással végző kollégákat. Ebből elég volt!"

– rögzítette Takács Péter. A Magyar Nemzet szerint Takács elmondta, hogy Magyar Péter Szolnokon a menedzsmentet berendelve hétvégén ment be a kórházba, amihez semmiképen nincs joga. Ismertette, hogy a képviselő még a kórházi vezetők érkezése előtt megjelent egy betegellátó osztályon, zaklatta az ügyeletvezető főorvost, akinek a gyógyítás lenne a feladata. Az államtitkár felszólította Magyar Pétert, hogy ne tegye az egészségügyi dolgozókat az aljas politikai színjátékának a szereplőivé, hagyja az orvosokat gyógyítani, a betegeket pedig nyugodtan gyógyulni.

Senkinek nem szolgálja az érdekét Magyar Péter öncélú politikai haszonszerzés érdekében végzett tevékenysége. Nem az igazságot akarja bemutatni, hanem csak a saját politikai pecsenyéjét sütögeti, de a kórház nem a politika játszótere"

– tette hozzá.

Öncélú uszítás, amit művel

Az államtitkár felidézte, hogy Magyar Péter szerint a kormány valamit el akar titkolni az egészségügyben, amit képtelenségnek nevezett. Mint mondta,

a XXI. században semmit nem lehet eltitkolni, mindenki olyan képet készíthet a mobiltelefonjával, amilyent csak akar, így amit Magyar Péter tesz, az nem más, csak az indulatok öncélú szítása.

Jelezte, hogy mindenki látott már magyar kórházat kívülről és belülről. 

Soha nem állítottuk, hogy a kórházakban minden tökéletes, mivel egyes kórházak műszaki állapota jobb, míg másoké rosszabb"

– jegyezte meg Takács Péter. 

Magyar feltartotta az orvosokat, vizsgáztatta őket

Azzal kapcsolatban, hogy milyen visszajelzés érkezett a kórházi dolgozók részéről, Takács Péter elmondta, hogy többek között a Szent János-kórházban és Péterfy Sándor utcai kórházban

Magyar Péter a menedzsment orvos és ápoló tagjait hosszú órákra elvonta a betegellátástól.

A baloldali figura Honvédkórházban készült videóján pedig látható, hogy Wikonkál Norbert professzort egész délelőtt feltartotta, ezzel akadályozta az igazgatási teendőiben. Emellett pofátlan és felháborító módon próbálta számon kérni, vizsgáztatni, leckéztetni a szakembereket.

Ezek az emberek már letettek valamit az asztalra, mivel a kórházukért valamint szűkebb és tágabb közösségükért dolgoznak, értékes tagjai a társadalomnak. Kicsoda hozzájuk képest Magyar Péter? Honnan veszi magának a bátorságot, hogy tiszteletlen és lekezelő módon viselkedjen velük?"

– tette hozzá az államtitkár.

Ennek megfelelően a mai nappal elrendeltem, hogy Magyar Pétert valamennyi kórház csak munkaidőben fogadja."

Még több információ ITT érhető el!

Azt az Origo is megírta, hogy először tagadta, de utána a Magyar Nemzetnek beismerte Magyar Péter, hogy jogosult volt kórházi VIP-ellátásra.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!