Élő adásban csaptak le a kommandósok az ismert magyar influenszerre – videó

Vágólapra másolva!
Követőivel beszélgetett élő adásban egy fiatal TikToker, mikor váratlanul körbekerítették a rendőrök és megbilincselték. Egyelőre nem lehet tudni, miért csaptak le a speciális kommandósok.
Vágólapra másolva!

Az utcán, egy lépcsőn ülve, sörözés közben indított élő adást a TikTokon, J. Patrik néhány nappal ezelőtt. Az influenszer éppen arról beszél, hogy mindenre fel van készülve, ugyanis a kommentekből kiderült, hogy a fiút többen meg akarták verni, mert átverte őket. 

J. Patrik ezután még bele ivott sörébe, és ekkor egy kiáltást lehetett hallani, hogy „rendőrség”.  A férfi ekkor csak egy halk "jajjogással" jelezte meglepődését. 

A fiatal influenszert ezután leterítették a földre és megbilincselték. 

Ekkor a rendőrök észrevették, hogy az elfogást élőben közvetítette a csatornáján J. Patrik. Jól hallani, hogy az egyik intézkedő rendőr megkéri a társát, hogy állítsa le a videót. 

Azonban nem maradt titkokban az influenszer elfogása, mivel az egyik követője rögzítette a videónak azon részét, mikor elfogták. 

Az Origo megkereste az üggyel kapcsolatban a rendőrséget is, azonban arra kérdésre, hogy milyen bűncselekmény miatt fogták el az influenszert, nem kaptunk választ. 

A kommentek között volt aki drogeladásról írt, de olyan is, aki szerint valaki ellopta a férfi telefonszámát, és azon keresztül fenyegetőzött robbantással.

Nem J. Patrik az első bűnöző, aki elő adásban bukott le. Néhány évvel ezelőtt egy brit tévéműsorban, a Boys and Girls (Fiúk és lányok) szerepelt egy ír férfit, aki eleinte nem is akart szerepelni a show-ban, de a közönség soraiból véletlenszerűen szólították a színpadra.

A 26 éves Michael Furlongot azonnal felismerték a hatóságok, mikor feltűnt a műsorban. A férfit halálos közúti baleset okozása miatt körözték, azonnal el is fogták. 

Ezután néhány nappal a brit hatóságot átadták Írországnak, ahol egy éves lány haláláért kellett felelnie a bíróságon. A rendőrség szerint Furlongnak eredetileg nem állt szándékában, hogy a közönség soraiból bekerüljön a játékba, csak a véletlennek köszönhető, hogy rá esett a műsorvezető választása. Ráadásul a férfi a 100 ezer fontos fődíjat is megnyerte. 

Egy streamer sem úszta meg a lebukást. Egy közismertebb twitches streamer buktatta le magát, és mondhatott búcsút a csalás miatt a 70 ezer feliratkozót összegyűjtött csatornájának. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!