A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Dömötör Csaba: A visszavásárolt repülőtér évi 60-80 milliárd forintot hozhat az országnak

Dömötör Csaba
Dömötör Csaba
Vágólapra másolva!
A becslések szerint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a jövőben évente akár 60-80 milliárd forintot hozhat az országnak - írta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

Dömötör Csaba a bejegyzésben azt írta: az elmúlt napokban jó pár baloldali médium jelentetett meg cikket a repülőtér visszavásárlásával kapcsolatban, amelyek közös jellemzője, hogy azt érzékeltetik, a magyar államnak nem éri meg a tranzakció. Érvelésükben azonban figyelmen kívül hagynak pár alapvető körülményt és tényt - tette hozzá.

Az államtitkár szerint az érvelések nem veszik figyelembe, hogy

a budapesti reptérnek folyamatosan és látványosan növekszik a forgalma, már most is a rekordszintet közelíti, és rövidesen meg is haladja azt, ami a bevételeket is növeli.

Így a 2022-es 30 milliárd után a jövőben nagyságrendileg is nagyobb éves nyereséget hozhat a magyar államnak - tette hozzá.

Dömötör Csaba hangsúlyozta, hogy ráadásul a hazai tulajdonba került cég a nyereségen túl korábban tulajdonosi hiteleket is nyújtott, az ezekből származó kamat mostantól szintén jövedelmet hoz a tulajdonosnak, azaz a magyar államnak, s ennek nagyságrendje az osztalékkal közel azonos mértékű.

"Összesítve, a két jövedelemforrás konzervatív várakozás szerint is évi 60-80 milliárd forintot tehet ki, ami sikeres reptér-üzemeltetéssel a jövőben jelentősen növelhető" - fogalmazott a politikus.

Úgy folytatta, hogy az ilyen esetekben gyakran vetik össze a vételárat a jövedelmezőséggel, ha ezt nézzük, akkor az említett médiumok állásfoglalásával szemben a magyar tulajdonba kerülő repülőtér 16,5 év alatt megtermeli a vételárat, majd a koncesszió hátralévő közel 40 éve alatt is folyamatosan nagy bevételt biztosít Magyarországnak.

Dömötör Csaba a bejegyzésben kiemelte, hogy a pénzügyi szempontok mellett ugyanennyire fontos, hogy a budapesti repülőtérnek nem eltúlozható stratégiai jelentősége, gyakorlatilag monopolhelyzete van.

Az államtitkár alapvető nemzeti érdeknek nevezte, hogy az ilyen vállalatok ne legyenek külföldi kézben. Háborús helyzetben pedig még nagyobb a jelentősége annak, hogy hazai kézben legyenek - fűzte hozzá.

"A baloldali kormányok megmutatták már, hogy mi az alternatíva. Napi költségvetési szükségletek szerint áron alul privatizálták a stratégiai ágazatok vállalatait. A profitot az új tulajdonosok külföldre vitték, a munkavállalók egy részét sok helyen elbocsátották, az ígért fejlesztéseket pedig rendre elhanyagolták. Ennek árát azóta is fizeti az egész ország. Miért kellene hagynunk, hogy ezután is így legyen?" - írta Dömötör Csaba.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!